Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)
Hermann Róbert: Adatok a drávai védvonal történetéhez 1848. június-szeptember
mulasztotta el e tiszteknek az udvar szomorú helyzetét lefesteni, „amely egyetlen támaszát a bánban, a határőrvidékben és a hü cs. kir. hadseregben leli". Neustädter még július 3-án Csáktornyára Ottinger tábornokhoz küldte Fligely őrnagyot, s az ő útján üzente meg, hogy „az önkéntesek megérkezése az általa adott békés biztosítékok és becsületszó után nagyon kellemetlenül érint, hogy ezt az eseményt majdhogynem provokációnak kell tekintenem, és hogy ennek következtében össze kell vonnom csapataimat". Schnaider alhadnagy, a 6. (varasd-szentgyörgyi) határőr gyalogezred 8. (virjei) századának parancsnoka 1848. július 7-én Virjérői jelentette az ezredparancsnokságnak, hogy kapott hírek szerint Berzence községben kb, 800, Csurgón kb. 600 és Udvardiban 84 kb. 200 nemzetőr állomásozik. Bellovár, Vízvár és Bolhó községben is sok nemzetőr állomásozik, de ezek számát nem sikerült megtudni. Mindezek csupán farudakkal rendelkeznek, amelyre vashegyet illesztettek, s naponta gyakorolják őket. Kanizsán 4 löveg és 2 tarack, egy ismeretlen számú dragonyos-egység, valamint 4-5 század sorgyalogos található. Előző nap 1 zászlóalj önkéntes érkezett Pestről Kanizsára, az egész legénység gyútüs puskákkal rendelkezik, öltözete a többi csapat mintájára készült, de fekete szrjazatot hord, azonban nem borjúbőrből, hanem vászonból készült bornyújuk van. A virjei határőr század az ottani határvidéken semmit sem tapasztalt; a szomszédos községek lakói nyugodtan viselkednek. 85 Neustädter 1848. július 8-án Varasdról jelentette Jellacicnak, hogy július 5-ről szóló biztos hírek szerint, Kanizsára érkezett az 5. cs. kir. tüzérezred 86 •** egy rendes ütege , (4 hatfontos löveg, 2 tarack, 3 lőszereskocsi, 4 rakaszos szekér). A nagykanizsai polgárőrség három százada parancsot kapott, hogy a Dráva felé vonuljanak, ezt azonban egy királyi hivatalnok, Csány e hó 5-én visszavonta, s ez azt jelenti, hogy 6-7 hét alatt minden demonstráció abbamarad. Ottinger vezérőrnagy, a Hardegg-vértesek egy százada, a Wasa-gyalogság egy százada Kanizsán állomásozik. Július 6-án az önkéntesek egy százada is Kanizsára érkezett, s e zászlóalj egésze gyútüs puskákkal van ellátva. Egy század Wasa-gyalogság Légrádon van, egy tizedesi poszt figyeli a légrádi révet. Zákányra a Balatontól kocsin kb. 100, részben rossszul fegyverzett önkéntes érkezett. A virjei 8. század Reiche alezredeshez intézett jelentése szerint a Sdaláról érkezett hírek szerint e hó 2-án két olasz zászlóalj, 3-án pedig egy olasz és egy magyar zászlóalj, 4-én a fegyveres állományhoz nem tartozó és nem lő83 KA AFA Karton 1969. GK i. A. . 84 Dvorische 85 KA AFA Karton 1969. GK i. A. 86 ordinaire Batterie, azaz hatfontos gyalogüteg 87 Bürgergarde