Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 105

volt, míg Czindery Rókus Ignác második felesége, a Pécsett „párizsi módi" szerinti háztartást és szalont meghonosító Wächtler Julianna volt. (De a baranyai nemes kisasszonyok is messze földön kelendők voltak. Jeszenszky Karolinát például Octavian Hoff er ezredes, Amáliát Sigray József gróf, míg Annát Révay Miklós vette feleségül.) Mindazonáltal a megye vezető köreit átszövő rokoni kötelékek egyik legerősebbjét egy dupla sógorság alapozta meg. A Horváth alispán „fiúsított" leányainak (Klára és Krisztina) kezével 1748-ban baranyai birtokhoz jutó Jeszenszky János és Petrovszky Ferenc fiai, Antal, illetve János egyaránt a somogyi illetőségű Gyulai Gaál családból választott feleséget magának, Zsófia és Franciska személyében (1779). Ugyancsak a megyei nemesség közötti kapcsolat megszilárdítását, s némi­képpen a belső hatalmi viszonyok átrendeződését vonta maga után Kajdatsy Antal II. házassága Jeszenszky Klementinával, valamint Bésán Imre frigye Sauska Ferenc özvegyével, Daróczi Annával. A Jeszenszkyek és a Kajdatsyak hagyományosan „jól nősültek". Je­szenszky János hasonlóan Kajdatsy Antal I. is az első alispán lányát vette feleségül, s Hoitsy Jozefa kezével nemcsak előmenetelét biztosította, hanem vagyoni helyzetét is megerősítette. Jeszenszky Emánuel presztízsét sem rontotta, hogy szintén alispáni famí­liából választott feleséget magának Hersching Anna személyében. Kardos Jánosnak sem származott hátránya abból, hogy Kajdatsy Antal húgát, Teréziát vezette oltár elé (1768). (Persze ahhoz, hogy e „fényes" házasságot kellően nagyszabású lakodalom követhesse, az ekkor már özvegy örömanyának, Kajdatsy Zsigmondnénak ezer forint kölcsönt [a megye első tisztviselője 2 évi fizetésének megfelelő összeget! kellett felvennie.) A 18. század második felétől - összefüggésben a töröktől visszafoglalt dél-dunántúli megyék birtokviszonyinak állandósulásával - ismét felerősö­dik a szomszédos megyék birtokosai közötti házasodási kedv. A bonyhádi - így Tolna megyei - birtokközpontú Perczel család tekinté­lyes tagja, Ignác Sauska Mária feleségül vételével jelentősen megerősítette baranyai pozícióit. A „tolnai kapcsolat" erejét és - természetszerűleg - az érdekek személyes szálakkal való megpecsételését jelzik Kajdatsy Zsig­monú-Rizács Julianna, Kardos János-Mitrovics Terézia, Jeszenszky Ferenc­Kliegl Terézia, Jeszenszky Nepomuk János-Kun Terézia, továbbá a Sztanko­vánszky és a Perczel családok között létrejött házasságok, valamint Bésán Károly frigye Gindly Klárával. A Somogy-baranyai családi kapcsolatok közül a már említett Gyulai Gaál famílián kívül a Lengyel és a Boronkay, s kiváltképpen a Somssich családot kell említenünk. Kajdatsy Antal és Siskovits József Somssich József leányait, Annát, illetve Borbálát vezette oltár elé, míg Somssich Miklós Kajdatsy Jozefa kezével már a „viszonosságot" is biztosította. Ugyanez a másik család vonatkozásában is megvalósult: Siskovits Máriát Somssich Imre vette feleségül. E kettős házas­ság a fenti családok kapcsolatainak megszilárdulásán túl mindkét megye reformkori politikai arculatát jelentősen befolyásolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom