Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 43

Egy további csoportba tartoztak azok, akiknek valamilyen fennálló szabályrendelet biztosított előjogot (pl. pénzügyőr volt). Ide 20 pályázót soroltak. Ugyancsak 20-ra rúgott azoknak a pályázatoknak száma is, amelyeket egyik pont alapján sem lehetett rangsorolni, s akiknek életkora 24-49 köött volt (hivatalszolga, tűzőr, rendőr, vámőr stb.). A pályázók nagyrésze protektort is keresett magának. Külön tanulmányt érdemelne a pályázók köre. Többnyire azonban az országgyűlési képviselőjüket keresték meg. (Megemlítem, hogy a nótaszerző Fráter Lóránt is írt az egyik pályázó érdekében, mint annak országgyűlési képviselője, a Dohányjövedék központi igazgatójának, Madarassy Gábornak címezve levelét, akit „kedves Gábor Bátyám" megszólítással illetett, és megígérte neki, hogy ezt a kis szívességet majd lemuzsikálja. Nem az általa javasolt személy nyerte el az állást.) Belelapozva a pályázatokba, érdekes életutak rajzolódnak ki az olvasó előtt. A választás Kocsis János sátoraljaújhelyi dohánygyári hivatalszolgára esett, aki 1859-ben született, tehát a mondott évben 53 esztendős volt. Iskolai végzettsége 6 elemi, eredeti szakmája kovács, de 9 éven át szolgált a csendőrségnél, majd átkerült hivatalszolgának a sátoraljaújhelyi dohánygyárba. Minősítése szerint szolgálatában pontos, megbízható és jó magaviseletű ember volt. Helyére egy Deák Ferenc nevű tűzőr került a Budapest-Erzsébetvárosi dohánygyárból, aki akkor 50 éves volt, ugyancsak 6 elemit végzett, hat évig volt csendőr, majd 17 éven át az erzsébetvárosi dohánygyárban dolgozott. A pécsi dohánygyári hivatalszolgai állást Bátai Sándor nyerte el, aki akkor a kir. törvényszék fogházőri állását cserélte el ezzel az állással, vagyis kivételesen egy pécsi került a pécsi dohánygyárba.

13 Mi volt az, ami ennyire vonzóvá tette a dohánygyári munkát, hogy egy-egy állásra ilyen sok volt a jelentkező? A dohánygyár belső szabályzatát már korán kidolgozták, a munkások kötelességeit, jogait, vétségeit és azok fegyelmi büntetésének fokozatait már az 1884: XVII. tc. (ipartörvény) figyelembevételével összeállított, és a pénzügyminiszter által 1895. január 9-én 6272/1895. sz. alatt jóváhagyott munkásszabályzat tartalmazta. Ezek a szabályok szigorúan megszabták a munkások gyári felvételének feltételeit. (Ezek között találjuk pl., hogy a férfimunkásoknál 40 év, a nőknél 35 év volt alkalmazásuk felső időhatára.) Az alsó felvételi korhatárt az 1884: XVII. tc. 115. §-a 12 évben szabta meg, de e gyermekmunkások 14 éves korig napi 8 óránál többet nem dolgozhattak. A munkaszabályok egyik legfontosabb paragrafusa szerint, akinél bármi kevés dohányt találnak, azonnal elbocsáthatják, a munkából kizárhatják. E súlyos feltételek ellenére a dohánygyári munka mégis vonzó volt. Elsősorban azért, mert a munkabérek általában magasabbak voltak, mint más ipari munkahelyen, s főleg a mezőgazdaságban. Rendkívül nagy vonzerőt jelentett ezenkívül a nyugbér a munkásoknál, a nyugdíj a tisztviselőknél, s az ún. munkásjóléti intézmények.

14 Az utóbbiak közé tartozott az 1891: XIV. tc. alapján megalakított dohány13 Uo. 14 Bányász László: Munkásviszonyok és munkásjóléti intézmények a m. kir. dohánygyárakban. Közgazdasági Szemle 1906. szeptember. 36. köt. 3. sz. 577—590.