Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 258

Csütörtökön lesz az alispánválasztás. Ollé főjegyző 17 az utolsó napon adta be a pályázatát, így nem megy egészen simán a dolog, bár Horvát 18 megvá­lasztása alig kétséges. Engem is közelről érdekel a dolog. Az ásatást előreláthatóan július hó közepén kezdem a kékesdi avar teme­tővel. 19 Ha ügyem kedvezően alakul, júniusban felmegyek Budapestre, akkor élőszóval és részletesen beszámolok mindenről. Szíves jóakaratát és támogatását, valamint együttérzését hálásan köszö­nöm és a jövőre is kérem, a Méltóságos Asszonynak feleségem szívélyes üdvözletét és tiszteletteljes kézcsókjaimat jelentenem és vagyok Méltóságos Ezredes Úrnak Pécsváradon, 1938. évi május hó 14.-én készséges híve: [304] [Dombay János levele Faragho Gáborhoz. Gépirat másodpéldánya.] Méltóságos Ezredes Úr! Hosszú hallgatásom után ismét adok magamról életjelt, egyben ismét szívességet kérek. Sajnos mindezideig hiába vártam azt, hogy ügyem kedve­zően eldől, pedig már magam is úgy gondoltam, hogy a legközelebbi leve­lemben már erről számolhatok be. Könyvem szövegét július hó elején küldtem fel, addig minden időmet arra fordítottam, ezt követően, de még most is, az 1937. évi anyag leltározásával voltam és vagyok elfoglalva, amellett újból hivatalba járok. Nyári szabad­ságom holnap, 3-án kezdődik, amikor kisebb ásatást kezdek Zengővárkony­ban; azért kisebbet, mert pénzem is nagyon kevés van. Ügyemet július hó 2-án tárgyalta a minisztertanács. Amint Fischer őméltóságától tudom, kedve­ző javaslattal ment a kabinetirodába. További sorsáról még nem tudok. A múzeumalapítást még mindig nem hagyta jóvá a belügyminisztérium, bár Marton 20 őméltósága maga volt itt a miniszterközi bizottság élén és maga mondotta: „Ezt sürgősen és kedvezően kell elintézni, különben kultúrbotrány lesz belőle." Ez május elején volt, Fettich Nándor is itt volt ugyanakkor, és még semmi sem történt. Ilyen körülmények között az ügy semmivel sem jutott előbbre, sőt visszaesés következett be az által, hogy anyagiak hiányában nem tudom az anyagot gyarapítani, így a tárgyi alátámasztásban is hézag keletkezik. Nem tudok dolgozni, emiatt nem jöhet Fettich és 17 Ollé István. Baranya vármegye főjegyzője. 18 Horvát István, Baranya vármegye és Pécs főispánja, végülis május 18-án őt választották meg. 19 Kiss 1977, 49 skk. 20 Marton Gyula, miniszteri tanácsos, a Belügyminisztérium Vármegyei és községi osztályának vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom