Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 139

szerint a gyászos esemény szülői: a nemzetben már akkor meggyökerezett egyenetlenség, ujhuzás, gőgös elbizottság, s a mindinkább szétharapózó fényűzéssel párosult keleties indolentia valának; ehhez járul még az is, hogy vezéreik a hadtudományt nem értették. Ezután Kiss kapitány ur érdekesen számítá elő a mohácsi csatázás hibáit, s mutogatá, mint lehetett volna eszélyes stratagemával - ha t. i. Zápolya hada is egyesült volna a királyéval - a törökön diadalmat vívni ki. Ez értekezést könnyen felfog­hatóvá tevé a hozzá csatolt térkép, melly a 25 000 magyar és a 300 00 török több csatarendi álláspontjait tünteté fel." 11 MEGÉRKEZÉS A „MÚLTBAN ÉS JELENBEN IS HÍRES PÉCS" FALAI KÖZÉ: „Ebéd után mintegy 30 szekerén egymásután jó kedvvel indultunk el Pécs felé; a kietlen rónaság mindinkább emelkedik, szépülni kezdett, s egyszerre nagy örömmel pillantottuk meg, a múltban és jelenben is hires Pécs városá­nak falait, s gyönyörű fekvését. Paraszt szekereken történt disz- vagy inkább dísztelen menetünk, hosszú kortescsapati vonalhoz hasonlita, s e miatt temérdek nép bámulá­sának voltunk kitéve. Megálltunk elvégre a városháza előtt, s mentünk fel, előre rendelt szállásaink jegyeit kivenni. Nagy volt itt a tolongás, kapko­dás, s még nagyobb a durva gorombaság, mellyel bennünket két apró városi tisztviselő fogadott. A szállásainkra vezető hajdúk igen udvariasan viselek magokat, mert tudták, hogy lesz jó borra való. Én szerencsémre igen szíves jó házi gazdát és gazdasszonyt kaptam; s e tekintetben a többiektől sem hallék panaszt, kivált hol csinos nő vagy leány is volt a háznál." 12 A KÖNYVEK OLCSÓSÁGÁRÓL: „Midőn szállás-jegyeinket átvevők, kaptunk egyszersmind 3 könyvet is. Az első czime. »Baranya földirati, statistikai és történeti tekintetben.«. Szer­zé Haas Mihál, kiadá a pécsi püspök. Ezen nagy szorgalommal, tárgyisme­rettel, és szép előadással irt könyv, igen hasznos szolgálatokat tőn mindnyá­junknak, valamint a második is, mellynek czime »Baranya orvosi helyirata« szerzője dr. Hölbling Miksa, s melly, kivált orvosokra nézve, igen igen érdekes röpirat. A harmadiknak czime. »A magyar orvosok és termé­szetvizsgálók Kolosvártt tartott ötödik nagygyűlésének munkalatai«. Ez sok jeles beszédet, értekezést foglal magában, csak azt lehet sajnálni - mint Bugát tanár ur is megjegyzé a közgyűlésen - hogy nyelve, helyesírása nem egyszínű. Többen boszankodtak, hogy ezen 3 könyvért 2 p. forintot kelle fizetniök; pedig ennél nagyobb olcsóságot képzelni sem lehet, s annak, ki Pécsre jött, mind a három könyv szükséges volt." 13 11 Vahot 1845a. 657-658. 12 Vahot 1845a. 658. 13 Vahot 1845a. 658.

Next

/
Oldalképek
Tartalom