Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

NAPTÁR - Az ismeretlen Strázsay (Újváry András)

AZ ISMERETELEN STRÁZSAY Strázsay János sírkövének felirata szerint 1784. október 2-án született és 1852. március 5-én halt meg Pécsett. Születésének helyét, Németh Béla közis­mert megyei történetírónk nem tudta megállapítani a még eredeti állapotban lévő uradalmi irattárból 1900-ban. így fogalmazott a német nyelven írott „Németbóly nagyközség története" című könyvében. Ma nem ismerjük Strázsay János születésének helyét, sőt azt sem, hol végezte el tanulmányait. Azt viszont tudjuk, hogy a bőlyi Batthyányi uradalom mikor alkalmazta, s mikor nyugdíjazta az őt alkalmazó földesúr. Egyetlen munkahelye volt, a bőlyi Batthyányi uradalom, 1809. májusától, 1848 májusáig, vagyis 39 évig. A Baranya megyei hely történetírók többször idézik nevét, beosztását is, utóbbi esetben viszont pontatlanok egyes meghatározások. Egy 1974. évi víz­gazdálkodási tanulmány kézirata szerint: 1820-ban uradalmi földmérő lett vol­na. Sok évi vizsgálódás után Németh Béla megállapításait kiegészítve, a követ­kezőben Strázsay János életrajzát rövid vázlatban ismertetve, évtizedes mulasztást pótolva közreadjuk. A pécsi Egyetemi Könyvtár Klimó-kézirattárában a következő Strázsay kéz­iratok találhatók (jelzetük: Y-III-30,31,32,33,34,35,36.): „Rövidgondolatok és Elme Futtatások. Magányos óráimnak áldozva. " Pesten 1806. VIIÍ. 18. 1-39. lapoldalon I-XXX. fejezettel. Magyarnyelven. „Elmélkedések Pesten" Hasonlítások. 1-37. lapoldalon, tartalomjegyzékkel. Magyarnyelven, Budán, 1807. XII. 15. „SENECA " egy szomorú Játék 4 felvonásban, eredeti munka KLEIST úrnak munkája szerént. 1-82. lapoldalon. Magyar nyelvű fordítás. Dátum nélküli. „ANMERKUNGEN..." különböző kertészeti szakkönyvekből kivonatok, gyönyörű tusrajzokkal illusztráltan, egy eredeti ház tervrajza, épületrajz „GE­RASDORE" felirattal a képek alján 808. okt. 7. és 8.-a dátumokkal, egy kínai pagodaszerű épület rajza, egy emlékmű rajzával. Egy sorozat fatörzs vágáslap-metszetrajz. Felsorolja az 1794-95. évi német szakkönyvek kiadásának jegyzékét. A kézirat 53. oldalán Darwint idézi. 1-55 lapoldalon német nyelven. „AUSZZUG... " kivonatok J. L. CHRIST gyümölcstermelési kézikönyvéből, szőlőtermelési alapismeretekkel zárva. 1-37. lapoldalon, német nyelven, dátum nélküli. „PFLEGUNG... " A juhok takarmányozása és ápolása, tanulmányszerű mun­ka, német nyelven, 1809. Wien, dátummal. „GEOGRAFISCH..." A bólyi uradalom földrajzi és közgazdasági leírása. Német nyelven, tanulmányszerű megállapításokkal, javaslatokkal, 1808. kelte­zéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom