Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - KISS FARKAS GÁBOR: Pécs 1664. évi ostromának kéziratos térképe

KISS FARKAS GÁBOR PÉCS 1664. ÉVI OSTROMÁNAK KÉZIRATOS TÉRKÉPE Az 1980-as évek Zrínyi-kutatásai során került elő egy Apponyi-dumplumból az OSzK-ban egy mindaddig ismeretlen, 1664-ből származó Pécs-térkép. Fotó­másolata már megjelent a Zrínyi Könyvtár egy kötetében, de kísérőszövege és magyarázata olvasatlanul s kiadatlanul maradtak. 1 Az 1663-64. évi téli hadjárat eseményeit már elég alaposan feldolgozták a források alapján. A keresztény csapatok január 27-én érkeztek Pellérdre. Pécs külvárosát (a Budai-városrészt) az első rohammal elfoglalták, majd rövid ostrom után megszállták a várost. A jobban megerősített belső várral azonban már nem jutottak dűlőre Zrínyi és Hohenhole csapatai. Zrínyi ezért a német gyalogságra hagyta az ostrom folytatását, maga pedig a német lovasság kíséretében csapata­ival az eszéki híd felé vonult. A Pécsen maradt Hohenhole nem tudta bevenni a belső várat, és Zrínyi sem engedte az eszéki hídégetés után, hogy a várban levő állítólagos kincsek végett folytassák az ostromot. Február 6-án vagy 7-én az egész hadsereg elvonult. 2 Az ostromnapok ideje alatt örökíti meg a várost az App.H. 912. (Kurtzer und warhaffter Bericht, der höchst Ruhm, Gratz, 1664) kartonkötésű példányához utólag befűzött kéziratos, német nyelvű térkép. 3 A vázlatszerű rajz közepébe beleírt szöveg szerint Anthon Salomon Schmidtmayr készítette, aki „Windischen und Peterinischen granitzen Zeigwardt" („a vend és petrinjai határok őre") volt. A térkép magyarázatait német kurzív írással jegyezte le a szerző. A „nach den Augenschein beschehen durch den [...] Zeigwardt Anthon Salomon Schmidt­mayr" (Anton Salomon Schmidtmayr szeme láttára történt") kitétel nem ad támpontot arra vonatkozólag, hogy a térképet saját maga készítette-e, vagy csak beszámolója alapján rajzolták, mindenesetre az előbbi látszik valószínűbbnek. A térkép szövege magyarul a következő": A Várkerület. B A városfal, rondella. C A Bodnár-kapu. D A Szigeti-kapu. E A Siklósi-kapu. F Az újkapu. G A külváros. H Egy török templom. J Őrház a várfalon. K Jezsuita templom, ahol volt egy óra. L Malompatak, melyen 50 kerék volt. M Lőpormalom. N Kéttagú (ágyú-)osztag. O A mozsár állása. P Az 1 Esterházy Pál: Mars Hungaricus, kiad. Iványi Emma, Bp., 1989, 72 (Zrínyi Könyvtár III.). A tér­kép leírását Kovács Sándor Ivántól kaptam feladatul. 2 Németh Béla: Baranya múltja és jelene, szerk. Várady Ferenc, Pécs, 1896-97, 2. k., 468^170; Sz.échy Károly, Gróf Zrínyi Miklós, Bp., 1902, V.k., 69-76; Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós, Bp., 1964, 751-759; Perjés Géza, Zrínyi Miklós és kora, Bp., 1965, 343-354; legújabban pedig Per­jés Géza, Zrínyi és az 1663—64­es háború ; Esterházy Pál, Mars Hungaricus, Bp., 1989, 25-99 (Zrínyi Könyvtár III.). 3 Az ostrom ábrázolása különösen kedvelt téma volt a metszetkészítők körében, Vö. Centiemé Wil­helmb Gizella: Zrínyi Miklós, a költő, hadjáratainak grafikus ábrázolásai, Folia Archaeologica, u.f. XIII (1961), 226. A többi kortárs metszet az ostromról 18-22. sorszám alatt található.

Next

/
Oldalképek
Tartalom