Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

TANULMÁNYOK - SONKOLY KÁROLY: A bikali uradalom és a Puchner-kastély története

2. kép: A Puchner család címere (a bárói korona nélkül) (Csergheö után) zik tábornokká és Milánó katonai parancsnokává. 1834-ben a Pápai államot megszálló osztrák egy­ségeket vezényli. 1839-ben altábornagyi rangot kap és Pádua katonai parancsnoka lesz. 1840-ben Bécsbe vezénylik az Udvari Haditanácshoz. 1846­ban elnyeri a titkos tanácsosi címet és kinevezik Erdély főparancsnokának, ami közigazgatási funk­ció is. A szabadságharc idején a császárhű tábor­nok szembefordul a forradalmi kormánnyal. Az erdélyi, 1849 eleji, téli hadjáratban több csatában is megmérkőzött a magyar sereggel. Változó sike­rű harcok után végül Bem kiszorította Puchner csapatait Erdélyből. Az osztrák tábornok ugyan még megkapta a Katonai Mária Terézia Rend pa­rancsnoki keresztjét 82 és a Vaskorona Rendet, de veresége miatt, 1949 nyarán letették az erdélyi főparancsnoki posztról és vizsgálat indult ellene Bécsben. Időközben egészsége is megromlott. Végül felmentik a vádak alól és 1849 szeptem­berében kinevezik a es. kir. Arciér-testőrség 2. kapitányává, majd októberben megteszik Velence kormányzójának. A következő év nyaráig töltötte be e hivatalt, majd nyugállományba vonult. Ekkor már megrokkant az egészsége, s 1852 dec. 28-án, Bécsben elhunyt. Új birtokán, a maróci temetőben készített, családi kriptában helyezték nyugalomra. A magas, cs. kir. kitüntetések mellett, külföldi uralkodóktól is kapott rendje­leket katonai érdemeiért. 83 A bárói cím elnyerésére a Katonai Mária Terézia Rend jogosította fel. 84 Korábbi, legfelsőbb elhatározások után, magyar bárói diplomáját 1830-ban, 85 az osztrák bárói diplomát pedig 1833-ban 86 állították ki számára. Több képmása maradt fenn - sokat ma is a család őriz - közülük a legismertebb a J. Kriehuber 1842-es festménye után, 1847 k. készült litográfia. 87 Családi életében sok csapás sújtotta. 88 Első feleségével, Stolz Antóniával 1811 -ben házasodott össze. Neje követte különböző állomáshelyeire, s a tüdőbaj fiatalon vitte el, 1822-ben, Terracinában. Négy gyermekük közül Leokádiát, Emilt és Achilest is fiatalon elragadta a halál, s csak egy örököse, Hannibál fia maradt. Kései, 185 l-ben, gr. Salis-Zizers Lukréciával kötött házasságából nem született utód. A birtokszerzés gondolata még 1839-ben merült fel az akkor Itáliában állo­másozó tábornokban, aki tőkéjét biztonságosan akarta befektetni gyermekei számára. 89 Itáliában, vagy Magyarországon szeretett volna jószághoz jutni, 82 Wurzbach, Th. XXIV, 51.; Felszeghy, 244-245. 83 Puchner, 26., 440-442. 84 Lásd 35. j. 85 BML, XV. 7., XIII. 86 Br. Puchner III. Károly tul., Bikal. 87 Puchner, 443-445. hozza az általa ismert, családi portrékat. 88 Puchner, passim. 89 Puchner, 84-85. A vonatkozó, kamarai dekrétum Pesten kelt 1841 márc. 5-én (7728. sz.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom