Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - SÜLET AMÁS: A pécsi egyetemek jutalomérmei

már 1909-ben cáfolta. 19 Ezt a címert használta a kezdetben csak Állam- és Jogtudományi Karból, majd 1975-tól Közgazdaságtudományi Karból is álló Pécsi Tudományegyetem.) A Pécsi Universitas egyesülés „Pro Universitate Quinqueecclesiensi" jutalo­mérmét 1992-ben a Janus Pannonius Tudományegyetemről Szamel Lajos és Martos Béla, a Pécsi Orvostudományi Egyetemről Donhoffer Szilárd, Forgón Mihály és Rúzsás Lajosné, a Pollack Mihály Műszaki Főiskoláról Sváb János, Csete György és Hajnóczi Gyula kapták. (A névazonosságból következő össze­tévesztés elkerülése céljából emlékeztetünk rá, hogy a Pécsi Tudományegyetem Tanácsa 1977-ben már alapított egy „Pro Universitate Quinqueecclesiensi" emlékérmet, mellyel „az egyetem tekintélyének és jó hírének növelésében élenjáró személyiségeket jutalmazták. Az alapítás évében Bihari Ottó akadémi­kus, 1978-ban Nagy József, az MSZMP megyei első titkára és Csizmadia Andor egyetemi tanár kapták az elismerést. 20 Tehát a mindenben megegyező elnevezés ellenére a két jutalomérem nem azonos!) Az éremfotókat Fűzi István (7, 8, 12, 13, 14, 15), Nádor Katalin (1, 2, 3, 4, 5, 6) és Zalka Éva (9, 10, 11) készítették, amiért ezúton is köszönetét nyilvánítja a szerző. 19 Békefi R.: A Pécsi Egyetem. Budapest, 1909. 20 Annales Universitas Quinqueecclesiensis 1-2. Pécs, 1978., 1981.

Next

/
Oldalképek
Tartalom