Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - NAGY PÁL: Armenizmus: Örmény identitás és kulturálisideológia a XIX. század végén Erdélyben

rozta a folyóirat jellegét. A kettősség egyik oldala az örmény értelmiség felfogása szerint, hogy politikai értelemben az „örménység" a magyar államhoz való tartozást jelenti, másik oldala pedig, hogy kulturálisan örménynek lenni elsősorban a hagyományok ápolásában áll. A magyar társadalomban elfoglalt helyet illetően ez úgy fogalmazódott meg, hogy az örmények a jövőben kulturális értelemben akarnak „örmények" lenni, politikailag viszont magyarok, s mint ilyenek hajlandóak bármilyen áldozatra is. Az örmények olyannyira magyar hazafiak, hogy ezt hajlandók a kulturálisan értelmezett „örménységük" fölé helyezni. A világtörténelem legrégebbi népének tartott örményeket, akiknek ősei az emberiség bölcsőjének tekintett Armeniában születettek (Ararat-mítosz), úgy kötik össze a magyarokkal, hogy az alkalmazkodóképességet kitüntetett „characteristicon-ná emelik, s a magyar hiányosságok kompenzálóját látják bennük. Mindkét nép történelmét szenvedéstörténetként aposztrofálják, s a kiemelkedő történeti eseményeket glorifikálják. A három részre szakadtság, a keresztény civilizáció védőbástyája, az ávszázados függetlenségi harc analógiáit az örmény-magyar rokonság gondolata tetőzte be, melyet Lukácsi Kristóf nyomdokán Szongott Kristóf formált egységes elméletté.

22 Az örmény értelmiség elképzeléseit Merza Gyula foglalta ideológiai rendszerbe, s nevezte el ,,armeniznus"-nak. Ő rendszerezte először a gyakorlati tennivalókat, s fogalmazta meg egy konkrét mozgalom szükségességét. 1895ben megjelent írásában

23 hat olyan területet jelöl meg, ahol lehetőség nyílik az „örmény szellem" ápolására: család, vallás, kegyelet, nevelés és oktatás, irodalom, társadalmi élet és közügyek. Ezek „örmény" jellegének megőrzését és a hagyományok fenntartását, illetve az erre való törekvést nevezi „armenizmus"nak. A család keretei között a gyermekek nevelése révén ki lehet alakítani egy olyan mentalitást, melynek lényege, hogy magyar hazafinak kell lenni, de örmény módon kell élni. Az örmények ne szégyelljék származásukat, s legyenek tisztában örmény voltuk értékeivel. Merza az örmények jelentőségének hangsúlyozásával támasztja alá gondolatait, s itt jön be nála is a historizálás, a „fényes nemzeti múlt", az örmények által létrehozott kultúrértékek, s az örmény nép „különlegességének" (sajátos vallás, faj és népélet stb.) túlhangsúlyozása. A történelmi múlt aktualizálása (különösen a kereszténység védelmének szerepe) nála is karakterológiával egészül ki. Különös gondot fordít arra, hogy hangsúlyozza az örménység olyan kedvező tulajdonságait, amelyekről úgy gondolja, hogy az örményeket szimpatikussá teszik a magyarok szemében. Ezzel kapcsolatban fogalmazódik meg nála is „örménység" és „magyarság" kettőssége: „...a magyar társadalom, melybe beleolvadtunk és ahol a magyarsággal érzületünkre nézve együtt közreműködünk, sohase kívánta tőlünk, hogy örménységünket megtagadjuk, sőt az örmény vallásosság, becsületesség, takarékosság és a puritán családi élet nem különben az örmény konyha és a jó gazdálkodás, mint tiszteletreméltó és közmondásossá vált örmény erények maiglan is a magyar közvélemény előtt a legnagyobb elismeréssel találkoznak, minek csattanós bizonyítékai az örmény-magyar házasságok számtalan esetei." Merza az asszi22 Lukácsi, 1S96. én Szongott, 1906. 23 Merza, 1895.