Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

MŰHELY - T. MÉREY KLÁRA: A Dunántúl népei a reformkorban

A magyarok (Hunbari) a főnemzet. Az általuk beszélt négy nyelvcsoport egyike a Dunamelléki magyaroké, azoké, akik a Dunántúlon élnek. Szerinte 1790-ig, a magyar nyelv „incognito voltjelen az országban, és csak miután //. József nyelvrendelete megjelent, akkor került előtérbe. „Tsudálni kell minden literátornak azon előmeneteleket, amelyeket a magyar nyelv 1791-től tett" - írta Csaplovics. A magyarok az ország közepén helyezkedtek el - írja alább -, „tsupa honi nemzetekkel vagyon körül véve, szomszédságában tehát idegen népek sehol sincsenek". Vallásuk szerint katolikusok és protestánsok. Azok a kisebb, élesszemű megfigyeléseken alapuló megjegyzések, amelyeket ez a szerző a magyarokra és az azokkal együtt élő más nemzetekre tesz, úgy érdekesek, ha egységben szemléljük azokat, így azokra még e munka végén térünk vissza. Az angol hölgy munkája első részében, az útleírások kapcsán tesz egy-két megjegyzést az ország lakóira, így a magyarokra is, összefoglalóan és valóban a jellemzés igényével azonban munkájának II. kötetében a XVII. fejezetben ír erről. A magyar paraszt - szerinte - bátor, katonás és udvarias, mindamellett temperamentuma, vérmérséklete „melankolikus". Az állatok szeretete jellemzi. A vadászati fegyvereket elébe helyezi az ekének, és jobban vonzza a tágas sztyeppén való lovaglás, galopp, mint a mezőgazdasági munka. Általában büszke a nemzetére és annak ősi eredetére. Most lapozzuk fel ismét a hadmérnök munkáját. Dunántúl főnépei közül a második helyre a szlovákot sorolja. Leszögezi, hogy mielőtt a hunok leigázták őket, az ország régi tulajdonosai ők voltak. Attila halála után szétszórt seregeik birtokolták ismét ezt a területet, ahol megalkották a sziavon, a horvát, a bosnyák, a szerb és a dalmát királyságokat. A 9. században megjelenő magyarok ismét leigázták őket, s a most itt található szláv nép egy része egy nagyobb nemzet visszamaradt töredéke. Leírja lakóhelyüket: egy részük szétszórtan él az orsztágban, más részük a horvát provinciákban és Szlavóniában, harmadik részük a katonai határvidékek területén, a hadsereg kötelékébe tagoltan. Jellegzetességük: erős és nagy testalkat, vérmérsékletük flegmatikus, kolerikus. Nehezen tudnak kijönni a magyarok nemzeti tulajdonságaival, mert nehézkesek. Nincs katonai karakterük, nem vonzódnak a fegyverekhez. A hadmérnök szerint még a gyalogságnál használhatóak leginkább. Házaik általában tiszták, de a földmunkát nem kedvelik, az asszonyaikkal végeztéik. A nemesi réteg körükben kicsi, Horvátországban minden 42-ik, Szlavóniában minden 848-ik férfi tartozik a nemesi rendhez. (Magyarországon minden 22-ik ember. Testi felépítésük magas, csontos, vékony, egészségesek. Temperamentumuk mérsékelt, szellemük zárt. Sok természetes tehetség van bennnük, de az álnokság és a hamisság sem áll távol tőlük. Vidámak, de nem szertelenek, ezt elárulja szomorú muzsikájuk és fegyelmezett táncaik, amelyeket nagyrészt királyaik és hadvezéreik hősi tetteit felsoroló énekekre lejtenek. Katonai karakterük a könnyű gyalogság felé vonzza őket. Semmi érzékük sincs a művészetek és a tudományok iránt. Aruházatuk alig mutat eltérést a m agyarokétól. Életmódjukban, szokásaikban a szlavóniaiak sokat átvettek a törököktől. Egy családfő vezetés alatt, családkö-