Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: A névmagyarosítások történetéhez

tak velük. A Hegyháti járás főszolgabírája másokkal együtt gyakran a kérelmeket összegezte, függetlenül attól, hogy nem minden kérelmet engedélyeztek. Az alispáni hivatal is úgy összesítette a sokféle jelentést, hogy lehetőleg magasabb szám jöjjön ki.

34 Összességében a baranyai jelentésekből hamis, felnagyított kép született. A névváltoztatások számának eltúlzása egyébként paradox módon a névmagyarosításokat elítélő német birodalmi politikának, ill. a magyarországi nemzetiségeknek éppúgy az érdekében állt, mint a magyar kormánynak. A valóságról, pl. a baranyai nemzetiségek névmagyarosítás iránti ellenszenvéről egymás után jelentettek a közigazgatási tisztviselők. A Pécsváradi és a Mohácsi járás főszolgabírája egyaránt arról írt az alispánnak, hogy a német anyanyelvű lakosság a névmagyarosítástól idegenkedik. A Pécsi járásból a belvárdgyulai, szalántai, nagykozári, kozármislcnyi körjegyző panaszkodott, hogy a helyi német, ill. horvát nemzetiségű lakosság a nevét nem akarja megmagyarosítani. A mozgalom sikeréről tanúskodtak viszont pl. a mecsekszabolcsi és somogyi állami alkalmazottak, a szénbánya dolgozói, a sátorhelyi Frigyes főhercegi uradalom és Mohács város alkalmazottainak névmagyarosításai.

35 1945 után a névmagyarosítás népszerűsítése a rendszerváltozás miatt fölöslegessé és tárgytalanná vált, annál is inkább, mert az üldözést szenvedett zsidó és az üldözéstől félő németajkú lakosság igyekezett a nevét tömegesen megmagyarosítani. A növekvő kérelmek hatására a kormány még Debrecenben módosította az 1933. évi névrendeletet.

36 Ezentúl az 50 éven felüliek nem kérhettek névváltoztatást, csak különös méltánylást érdemlő okból. A nagykorúaknak igazolniuk kellett az 1939. jan. 1-je utáni politikai magatartásukat. Az e rendeletet követő bizalmas belügyminiszteri utasítás már nyíltan németellenes. Mint írja: „...az idegen hangzású családi nevek megváltoztatására irányuló s egyre fokozódó törekvés azonban igen gyakran nem a magyarságba való teljes beolvadás végső következményeként jelentkezik, hanem - különösen a sváb jellegű községekből folyamodók - legtöbbször a névváltoztatás útján csupán elkerülni óhajtják a múltban éppen a magyar nép ellen irányult s az idegen nevükhöz fűződő cselekményeik esetleges megtorló következményeit". A német községekben ezért nem volt elegendő az előljáróság erkölcsi bizonyítványa, vagy valamelyik demokratikus párt, nemzeti bizottság politikai igazolása, hanem a politikai megbízhatóságot.az alispánnak kellett személyes felelősséggel elbírálni. A véleményezésnél az alispánnak ügyelni kellett arra, hogy csak azok kaphatnak magyar nevet, akik a magyar hazához hűek és baloldali meggyőződésűek voltak. Azok nem, akik „...a'múltban célszerűségi okokból talán nem is kifejezetten, de lényegében mégis a német jellegű irányzatokhoz, ha csak támogatólag is sodródtak" 37