Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: A névmagyarosítások történetéhez

Jelenlegi ismereteink szerint a névmagyarosítások lényegében változatlanul tovább folytatódtak a két világháború közötti Magyarország megváltozott politikai viszonyai között is. A névmagyarosítás propagálása csak a 20-as évek végétől, a 30-as évek elejétől erősödött fel. Ebből csak néhány példát kiragadva, Miskolc város törvényhatósági bizottsága „...a névmagyarosítási engedélyek kiadása körül támasztott korlátozások 29 enyhítését" kérte 1929. évi feliratában a belügyminisztertől. Talán a zsidókra gondoltak, akiknek névváltoztatását mint nem kívánatos jelenséget 1919 után csak korlátozottan engedélyezték. A Tabi járás és Somogy vármegye jegyzői egyesülete azt javasolta 30 1930-ban, hogy a névmagyarosítások legyenek ingyenesek, vagyis illetékmentesek. Hajdú vármegye 1931: évi feliratában ugyancsak azt kezdeményezte, hogy a névmagyarosítások legyenek ingyenesek, valamint soronkívül, gyorsan intézzék el az ilyen ügyeket, a névmagyarosításokat a hatóságok is támogassák, ösztönözzék, és az engedélyek kiadását a belügyminisztérium helyett bízzák a törvényhatóságokra." Gömbös Gyula honvédelmi miniszterként indított nagyszabású névmagyarosítási kampányt a honvédségnél. Gömbös erőszakos névmagyarosításának a német hangzású nevét megőrző, királyim tisztikar nyugdíjaztatása is célja volt (NEMESKÜRTY 1991. 28-29). A honvédelmi miniszter, egyes törvényhatóságok, egyesületek, a magyar sajtó névmagyarosítási propagandáját, ill. az ennek érdekében tett javaslatait 1933-ban a kormány névmagyarosítást elősegítő rendeletének kiadása követte. A 40200/1933. sz. belügyminiszteri rendelet egyébként az első névrendelet volt hazánkban. A kormány nemzetiségi politikájának megmerevedését, és így a névmagyarosítást népszerűsítő rendelet kiadását a német birodalmi agitátorok („vándormadarak"), a német birodalmi sajtó és a Német Népművelődési Egyesület Vblksdeutsch irányzatának pángermán agitációi, akciói okozták. A nemzetiségpolitika megmerevedése viszont tovább fokozta a pángermán agitációt, amely egy ördögi kör kialakulásához vezetett (TILKOVSZKY 1971. 373-374; HORVÁTH 1986. 577). Azokról a teendőkről, amelyeket a közigazgatási tisztviselőknek a névmagyarosítás népszerűsítése érdekében el kellett végezni, egy ugyancsak 1933. évi bizalmas belügyminiszteri rendelet szólt. A közigazgatási tisztviselők kötelessége volt, hogy a névmagyarosításban előljárjanak, jó példát mutassanak. A hivatali vezetőknek nyilván kellett tartani az idegen nevű beosztottjaikat, és értekezleteken, személyes beszélgetéseken nevük megmagyarosítására kellett rábírni. A névmagyarosítási mozgalmat az alispánnak, polgármesternek személyesen kellett irányítani, és a megye, város felügyelete alá tartozó testületekre, intézményekre, vállalatokra, üzemekre, de még a hivatalokon kívül álló városi polgárságra, földművesekre is kiterjeszteni. Az intézkedésekről, eredményekről, a névmagyarosítás érdekében buzgólkodó tisztviselőkről félévenként jelentést kellett küldeni.