Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

MŰHELY - NÁDOR TAMÁS: A „Nótás kapitány" (Asszonyi László színigazgatóságának éveiről)

közönségsikert aratott a Dr. Szabó Juci c. vígjáték, mely a bemutató (1926. ápr. 16., 213.535.000) után még sokáig színen maradt. Inkább erkölcsi sikert jelentett a színház­nak a ciszterci gimnázium diákjai által, Herczeg Ferenc írói jubileumára előadott Ba­latoni rege c. 4 felvonásos poétikus színjátéka. Siót, a Balaton koboldját a színház igazgatójának fia, a VIII-os gimnazista ifj. Asszonyi László játszotta. Mindezek ellenére az anyagi gondok sűrűsödtek. Jelentkezett az Országos Színészegyesület és Nyugdíjin­tézete, melynek a színház 30 millió koronával tartozott. Érdeklődtek a városi tanácsnál, Asszonyi mennyiben felelős a színház válságos helyzetéért. 1926 januárjában a már 42 millióra növekedett tartozás fejében a pécsi járásbíróság zár alá vette a színház pénz­tárát. Következő lépésként kivették a gazdasági ügyeket Asszonyi igazgató kezéből. Ápr. 11-én a színigazgató Rákóczi u. 83. sz. alatti lakásán, az elrendelt árverési végre­hajtás keretében 66.180.000 K értékű ingóságát, így zongoráját is lefoglalták. Az utolsó felvonás Ma már meglehetősen nehéz a sok ellentmondó, indulatoktól sem mentes híranyagból kibogozni Asszonyi színigazgatósága utolsó időszakának hiteles történetét. Tény, hogy a társulat a nyári hónapokat Fiúméban, Baján, Mohácson, valamint Nagykanizsán töl­tötte. Jóllehet Asszonyi okt. 15-én eljuttatta a városi tanácshoz új társulata névsorát és azon kérelmét, hogy 1926/27. évadnyitó előadását nov. 3-án tarthassa meg, a nagykani­zsai szerepelés szokatlanul hosszúra nyúlt. A színügyi bizottság ugyanis megállapította, hogy Asszonyi adóssága meghaladja az 1 milliárd koránát, ezért úgy döntött, a szín­igazgató társulatával addig nem térhet vissza Pécsre, míg összes hitelezőivel ki nem egyezik. A Pécsi Színházi Élet ezévi 3. számában megpróbálta még védelmébe venni a színidirektort: „Asszonyi László igazgatóságának első két évében minden tekintetben elsőrangú színtársulatot hozott Pécsre és elsőrendű műsort is adott... A tavalyi szezon­beli se nagyon állt alatta az első évinek, de hát a közönség fagyos közönye csak nem olvadt fel. S ennek bizony nem Asszonyi az oka. A helybeli lapok inkább. Ha mindjárt a szezon elején szigorúan rámutatnak a hibákra, ha a közönség érdekeit hangoztatva ­követelik a hiányok pótlását, akkor nem következik be a közönség teljes elkedvetlene­dése és a színház szanálásának oly szüksége, mely egy év kudarcáért két év lelkiisme­retes áldozatkészségről tanúskodó és a legszebb művészi teljesítményt adó munkásságát is semmibe veszi." Dr. Müller János pedig amellett szállt síkra, hogy Asszonyinak - aki szerzett jogainál fogva a szervezés, bérletesinálás munkáit véghezvitte, a műsortervet összeállította - joga van Pécsett az előadásokat megkezdeni. A városi tanács azonban másképp ítélte meg a helyzetet. Mivel nem látta biztosítottnak a színház jövőjét, a vá­ros törvényhatósági bizottsága visszavonta Asszonyi játékjogát, majd nov. 19-én felbon­totta a szerződést. Másnap társulati ülésen Asszonyi felolvasta a tanács döntését

Next

/
Oldalképek
Tartalom