Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - KAJTÁR ISTVÁN: Magyar városi önkormányzatok (1848-1918) (Béli Gábor)

Kajtár István a dualista kori szabályzás karakterét befolyásoló és meghatározó előzmény, a szabad királyi városokat polgári alapokra helyező 1848: 23.tc. vizsgálatánál alapvetően a városokban meginduló változások gyakorlatát elemzi. A városi választójog, az az alapján létrehozott képviselőtestületek jellegére, az igazgatás átalakításának lehetőségeire és esélyeire tekintettel az 1848: 23. tc.-t csak a modern városigazgatást megalapozó, a polgári közigazgatás kiépítésének kereteit kijelölő jogszabálynak tekinti. A polgári közigazgatási alapok lerakása, megteremtése szakaszának a neoabszolutizmus sajátos, a centralizációs törekvéseket az önkormányzatokban következetesen keresztülvivő, ugyanakkor a városi modernizáció - főként az adminisztráció oldaláról megindító - és az 1861-70 közötti, az 1848: 23.tc. újbóli érvényesülése időszakát tekinti. Ez utóbbi korszak jelentőségét az 1848:23.tc. alapján meginduló szabályrendelet-alkotásnak, pontosabban a házszabályok alkotásának a városjogok továbbfejlesztési gyakorlatában látja. Az alkotott házszabályok közül kiemelten foglalkozik a más városok által szerkezetében, illetve egyes elemeiben átvett Pest városiakkal, rendszerbe foglalva és felsorolva a közgyűlés hatáskörébe tartozó tárgycsoportokat. A dualista korszak városi jogát három törvény alapozta meg. Az 1870: 42.tc, amely a szabad királyi és más kitüntetett városokat a vármegyékkel mint törvényhatóságokkal együtt "szabályozta (törvényhatósági jogú városok), az 1871: 18.tc. adja a községek legmagasabb kategóriájaként tekintendő rendezett tanácsú városokra vonatkozó törvényi szabályokat, az 1872: 36.tc. pedig a főváros egyesítéséről és szabályzásáról rendelkezett. A szerző a tervezetek vitája során megfogalmazódott, az ellenzék oldaláról a külön városi törvény alkotását szorgalmazó, illetve a kormánypárt részéről azt elvető, a különböző szintek szerinti szabályozást feltételező és jelentő álláspontokból indult ki a kodifikációval megvalósult megoldások értékelésénél. A városi önkormányzatok autonómiájának terjedelmét, à kormányfelügyelet sajátos (direkt és indirekt) megvalósulását a három szintű szabályozásból adódó sajátosságokra és eltérésekre - mint a virilizmus bevezetése és annak realizálódása a törvényhatósági jogú, illetve a rendezett tanácsú városokban; az esetleges újabb abszolutista támadások (amelyek lehetőségét végsősoron nem lehetett az előző korszakok tapasztalatai alapján teljességgel kizárni) esetén a kormányzat részéről ellenszerként felhasználható politikai hatáskörök fenntartása a törvényhatósági jogú városokban; azok hiánya és a vármegyék alárendeltsége a rendezett tanácsú városok esetében, stb. - kihegyezve vizsgálja. Kitér az 1886-ban, a dualista korszakban véglegesen lezárult törvényhozási periódust követő időszakban az önálló városi törvény megteremtésére irányuló törekvések megfogalmazódása és az 1890-es években kidolgozásra kerülő tervezetek kapcsán a „trialisztikus" jellegű városjogot ért kirtikák elemzésére is. Kajtár István már a törvényhozási folyamatok értékelése során érintett, a megvalósított megoldások hátterében meghúzódó érdekek sajátosságaira tekintettel lévő és