Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - KISS Z. GÉZA: Ormánsági változások (Balázs Kovács Sándor)

detét veszi az erdők regulálása, majd a vízrendezés, gyengébb években, télutón már éhezett a szegénység. Az ormánsági állattartásra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy ez az önellátó népcsoport, még a főfoglalkozást jelentő szarvasmarha-tartás esetén is, csak „feleslegét" értékesítette, de annak ellenére sem jutott el a piaccal való aktív kapcsolatokig, hogy területén vezetett át Dél-Magyarország legfontosabb marhahajtó útja. A hosszú munkanélküliség, nyomasztó pénztelenség után a 19. század harmincas éveire végre az Ormánság gazdasági élete is felélénkült. A majorságok megszervezésének gyorsuló folyamata, az ahhoz kapcsolódó vízrendezések, erdőirtások, építkezések végre itt is igényelték a munkáskezeket. A robotosok sorában ott vannak református magyarjaink, de a bérmunka nem érdekli őket, más területekről érkeznek ide munkáskezek. Sokáig úgy vélték, hogy itt valami ormánsági specifikumról van szó, hogy az ősnépesség „nem termett arra, hogy szolga legyen", de összehasonlító vizsgálatokból kiderítette a szerző, hogy a Dráva-völgy horvátjai sem viselkednek másképpen. A mocsaras Dráva-völgy mindkét oldalán fellelhető azonos magatartásnak közös oka csak a 19. század második feléig egzisztáló közös naturálgazdálkodás lehetett. Ez a piaci igényeket semmibevevő termelési forma a Dráva mocsarai között tovább fennmaradt, mint a töröktől uralt Magyarország egyéb tájain. Itt sem a nemzetközi állatkereskedelembe való bekapcsolódás (Hajdúság, Kunságok), sem a váratlan földbőség (Sárköz) nem indított polgári fejlődést. Az Ormánságból csak az ősi civilizáció teljes megsemmisülése után lehet eljutni a kapitalizmusba, mert a naturális gazdálkodásban megrekedt nép sohasem erőltette magát a mezei munkával. Ez a naturálgazdálkodás talaján sarjadt magatartás azután összetalálkozott a telekaprózódás folyamatával, amely elnyelte az egész telket, minimálisra csökkentette a háromnegyed telkek arányát, és a népesség több mint 60%-át a létminimumot sem adó negyedtelekre kényszerítette. Ormánsági kutatásai során szerzőnk arra az eredményre jutott, hogy a társadalom berendezkedése, kultúrája rendkívül sok archaikus vonást tartalmaz. Ennek a látszólagos mozdulatlanságnak, lassú változásnak az oka a túlnyomórészt önellátást szolgáló ősi anyagi civilizáció, a gyökeres újítás és növekedés lehetetlenségének határai közé szorult gazdaság. E termelési gyakorlat hordozója pedig a nagycsalád volt, melynek komoly szerepe volt a születésszabályozás elterjesztésében is. Tulajdonképpen az ormánsági nagycsalád előtt két lehetőség volt: az elszegényedés vagy a születéskorlátozás. Az utóbbit választották. Ezt az ősinek mondható receptet alkalmazták azután a kapitalista kor parasztjai arra, hogy az elkülönözések után maradt kis birtokaikat egyesítve javítsák életszínvonalukat. Az egykés magatartás kialakulásával kapcsolatban mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy az korántsem egy pillanatnyi élethelyzetre való reagálás vagy éppen a hitélet megrendülésének következménye, hanem a 18. századba mélyen benyú-