Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - F.FONT MÁRTA: Történelem és régészet kapcsolódási pontjai az Árpád-kor kutatásában

seket, illetve ezek kombinációit, pl. terra seu villa, terra seu possessio. Az elnevezések mögötti tartalmi különbségekre Szabó István kutatásaiból derült fény:

5 pl. a locus nem mindig jelent falut, hanem eredeti értelmében is előfordul; a terra mellett szerepelhet a vacua jelző, ami utalhat a korábban lakott település elhagyott voltára. Ennél is egyértelműbb a „habilitatoribus destituta terra" kifejezés, amely tényként rögzíti az előbbi feltételezést. Szabó István kutatásaiból ismert továbbá az is, hogy a korai (XIXII. századi) településekről a XIII. században szétrajzás következett be; nyilván a demográfiai növekedés következtében. Szabó I. rámutat számos olyan falura, ahol az elszármazás helye is ismeretes. A lakói által elhagyott települések jelenségét - és a pusztásodást - magyarázhatja a prediumnak mint gazdasági egységnek a bomlása is, amely a világi birtokok szerkezeti átalakulását és az új művelési rendszer térhódítását kíséri. Figyelembe kell vennünk a tatárjárás demográfiai következményeit is. Szűcs Jenő egyelőre kéziratban levő munkájában (a tízkötetes Magyarország története leendő II. kötete) arra a következtetésre jutott, hogy a tatárjárás az Alföld gyérebb lakosságú vidékein okozott nagyobb pusztítást, a sűrűbben lakott Dunántúlt és Felvidéket kevéssé érintette. Ezt követően a népesség kiegyenlítődése, a veszteség pótlása alapvetően a belső migráció által történt. E változásnak a falu képén szintén nyomot kellett hagynia. Szabó István és Szűcs Jenő kutatásaiból következően az Árpád-kori falvak településrendjében és -szerkezetében jelentős mértékben differenciálni kell: 1. A XI. században zajlik a letelepedés folyamata, e korra érvényes a falvak Szent István törvényeiből ismert „mozgása", hogy ti. a „falu ne menjen messzire a templomtól." 2. A XII. század letelepedettsége sem jelent állandó egy helyben lakást, hiszen a vad talajváltó gazdálkodás a falu időnkénti új helyre költözését vonja maga után. 3. A XIII. század elején az ország nyugati felében megjelenő, majd e század folyamán fokozatosan tért hódító szabályozott talajváltó gazdálkodás a prediumok részben jobbágyfaluvá, de főként pusztává válását eredményezi (Bálint Cs.: „spontán pusztásodás"). 4. Végül figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy egy adott településen egyidejűleg több birtokosnak is lehettek „népei". E különböző jogállású, különböző conditiojú népek esetleg házaik elhelyezkedését illetően is elkülönültek egymástól (Bálint Cs.: „laza településrend"). Úgy tűnik, hogy a régészeti irodalom ezekre a szempontokra kevés figyelmet fordított, noha a differenciálás szükségességére mindenütt utalás történik: nemcsak Bálint Csanád összefoglalásában, hanem a konkrét anyag vizsgálata során is. Pl. Kovalovszki Júliánál,

8 aki kitapintható különbségeket talált az alföldi és a dunántúli települések között. Persze a kérdések kérdése, hogy a településeken talált leletek módot adnak-e az imént vázolt differenciálás megtételére.