Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - BODA MIKLÓS: A középkori pécsi egyetem lokalizációjához

figyelmet, mert mindjárt az első számok között állott" (NÉMETH 1900.2). Mindenesetre jó lenne tudni, hogy ekkor, 1896-ban mit adott meg Gerecze a „kiállítási darab" lelőhelyeként, hiszen az eseményt csupán két év választja el Juhász László, még a püspökkert falazatát említő közlésétől (JUHÁSZ 1894. 39). Érdemes megemlíteni még, hogy Marosi Arnold pécsi tanár, múzeumigazgató - az egyetemtörténeti tanulmányán dolgozó Békefi Rémig kérésére - 1908. november 7-én kelt levelében beszámol a kő előkerülésének körülményeiről. Új elemként közli, hogy a „telek észak-nyugati részén állott egy, még a XVIII. század végéről származó házikó, s a czímeres kő ennek a falába volt beépítve". Békefi egyébként rövid úton „elparentálja" a címert („e kő nem a pécsi egyetem címerét őrizte meg részünkre"), tekintve, hogy - korhatározó alakjánál fogva - valószínűleg a XV század végéről vagy a XVI. század elejéről származik, amikor a pécsi egyetem már megszűnt létezni (BÉKEFI 1909. 5354). E kategorikus elutasítás nem egészen indokolt, s bizonyára összefügg azzal, hogy Békefi csak 1465-ig tartotta elképzelhetőnek az egyetem működését (BÉKEFI 1909. 49). Pedig hát ebben a korban előszeretettel konstruáltak - mondhatni visszamenőlegesen is - címereket. Jő példa erre Ulrich von Riechental nevezetes konstanzi krónikája, melynek 1483-tól megjelenő nyomtatott kiadásaiban számos ilyen egyetemi címer látható (Vö. NEUBECKER 1977. 240). Petrovich Ede viszont bírálva Békefi eljárását maga is túloz, amikor az egyetem schola maiorként való továbbélésének bizonyítékát látja a címerben. Egyébként - nem kevés optimizmussal - úgy véli, hogy „az Anjou-liliomok láttán az ember önkéntelenül az Anjou-király által alapított pécsi egyetemre gondol". Majd így folytatja: ,JVem lehetetlen, hogy a XV század végén, vagy a XVI. század elején, amikor e címer készült, valamely külső alkalom kapcsán a régi címert megújították, közben a kornak megfelelően a régit átköltötték." Minthogy hazai (családi) címerként nem azonosítható, véleménye szerint „nem alaptalan a föltevés, hogy a címer a régi egyetemhez tartozott" (PETROVICH 1971. 164). Békefi magatartásában nyilván az is közrejátszott, hogy 1904-ben napvilágot látott (Karácson Imre magyar fordításában) Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásainak (1660-1664) azon kötete, amelyben a pécsi egyetemmel is kapcsolatba hozható, sokat idézett sorok szerepelnek.

7 Hisz ettől kezdve, mint tudjuk, úgyszólván mindenki a székesegyház környezetében kereste „az isteni Ejlatunnak a belső várban lévő régi, tudományos főiskoláját", s az elődeinket olyannyira lelkesítő címerlelet feledésbe merült. Néhányan azért továbbra is más megoldással próbálkoztak. Szőnyi Ottó például, aki „a domonkosrendiek, egyetemi hitszónokok középkori, Szent Tamás vértanúról nevezett kolostorának közelében" keresné az egyetemet, mint az idézett szöveg is utal rá: a Münchenben nemrég (1882) felfedezett és éppen Békefi Rémig által ismertetett „pécsi egyetemi szentbeszédek", no és persze a Széchenyi téri címerkő-lelőhely hatására (SZŐNYI