Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - SÜLE TAMÁS: Az Irgalmas rend pécsi kórházának története

SÜLE TAMÁS AZ IRGALMAS REND PÉCSI KÓRHÁZÁNAK TÖRTÉNETE A kereszténység kezdetétől napjainkig létrejött több ezer katolikus férfi és női szerzetesrend közül több kifejeztetten azzal a céllal alakult, hogy betegeket ápoljon és gyógyítson. Az Irgalmas Rend alapítása Az Irgalmas Rendjét vagy Betegápoló Irgalmas Rendet (Ordo Hospitalarius S. Joannis de Deo) Juan Cindad (1495-1550) alapította, aki állítólag katonaként harcolt a törökök ellen. Avilai Jánosnak, kora egyik leghíresebb prédikátorának hatására - 42 éves korától - életét a szegény betegek ápolásának szentelte. Granadában szervezte meg kórházát (1532), betegápoló társakat vett maga mellé, és minden rászorulót gondosan ápoltak. Később a világ ISTENES SZENT JÁNOS néven ismerte meg. Az általa alapított betegápoló közösséget csak halála után, 1571-ben hagyta jóvá V. PIUS pápa, és a szent Ágoston rend szabályait kellett követniük. Főnököt választhattak maguk közül és egyet, ki lelki atyjuk lett, pappá szentelhettek. 15 év múlva már 18 kórházuk volt Spanyol- és Olaszországban. 1617-ben V. Pál pápa szerzetes rendnek ismerte el őket, szabályzatukat megerősítette. Az Irgalmas Rend célja, hogy a „szegény és elhagyott betegeket, vallás és nemzet különbség nélkül, lehetőleg ingyen gyógyítsa, ápolja testileg úgy, mint lelkileg". 1624-ben a rend két tartományra oszlott: olaszra és spanyolra. Később a rend elterjedt Európaszerte, így Francia-, Német-, Lengyelországban és Ausztriában, ahol 1605-ben Feldsburgban telepedtek le, és innnen szervezték a többi ausztriai és magyar rendházaik telepítését, melyek egy tartományt képeztek. Később úgy vélték, hogy jobban szolgálja a rend érdekeit, ha külön válnak. Támogatta ezen törekvést Scitovszky János herceg-prímás, kinek előterjesztésére 1856-ban IX. PIUS PÁPA és I. FERENC JÓZSEF császár és király hozzájárultak a magyar rendtartomány megalakításához, melynek tartományfőnöksége 1903-ig Pozsonyban, ezt követően pedig Budapesten volt. 1863-ban a rendnek világszerte 99 rendháza és 1159 tagja volt, míg Magyarországon 14 rendház működött 161 rendtaggal (PUSKELY 1990,41; SASVÁRI 1986, SCHICK 1912). Az Irgalmasok Rendje élén a generális rendfőnök, az egyes rendtartományok élén a tartományfőnök (provinciális), a rendházak élén pedig a perjel (prior) állott. A rendbe belépni kivánó új tagoknak, a jelölteknek egy év újoncidőt kellett vállalniok, mely alatt alkalmasságukról két alkalommal a rendi gyűlés (káptalan) szavazott. A fiatal tagok először csak meghatározott időre tehettek szerzetesi fogadalmat, míg a végleges fogadalom letétele a beöltözéstől számított 6 év múltával volt lehetséges. Az Irgalmasok ú.n. laikus rend voltak, vagyis csak néhány testvért szenteltek pappá, akik feladata a rendtagok és az ápolt betegek lelkipásztori szolgálatának ellátása volt. A rendtagok