Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - FRICSY ÁDÁM: A pécsi jezsuita misszió történetéből (1612-1686)

Jákob Istenének nevében kereszteltek. Előszeretettel prédikáltak a temetéseknél is, mert ott ilyenkor sok másvallású ember is jelen volt. A reformátusok, mivel sokáig nem volt Pécsett saját prédikátoruk, szívesen jöttek el a templomba és hallgatták a katolikus igehirdetést. A jezsuiták sok emberrel végeztettek életgyónást, ami egyébként magától is adódott, hiszen a legtöbb gyónó 50-60 éve nem gyónt, vagy náluk végzett először fülbegyónást. Pécsett és Belgrádban is bevezették a havonkinti gyónást és közös áldozást. Sokszor beszéltek Krisztus kínszenvedéséről, amit a nép nagy áhítattal hallgatott és az Úr szenvedéséről szóló szenténekekkel kísért. Imádkoztak a rózsafűzért, amit - úgy látszik - ismert a nép, és énekelték szenténekeiket. Honnét vették ezeket? - ki tudná ezt megmondani. A búcsúkra járó emberek ma is elkérik más falu énekeit, lemásolják, megtanulják. Magam is láttam egy húsz évvel ezelőtt elhunyt búcsúvezető kántornak hatalmas repertoárját. Saját szerzemény is volt közte, de zöme mások által használt ének volt. A búcsúkra járás a török időkben is dívott: a városon keresztül vonultak kereszttel zászlókkal a nyugati Mecsekben levő Szentkúthoz, Kisboldogboldogasszonykor Bogádra és más Mária-templomokhoz. 1625-ben a falusi búcsúk látogatásának emelésére három falusi templom számára kértek Rómából teljes búcsú engedélyezését. Ez a búcsú fogalom vonzóerejére mutat; a pápai áldással egybekötött búcsúk is hatalmas tömegeket vonzottak. Száz évvel későbbi mondatot közlök, de talán a hódoltság idejét idézi szemünk elé az egyszerű vallomás egy határvitában: „A templomhoz, mégh midőn puszta falai voltak is, gyakran több társaival ezen említett templomnak dedicatioja napján, úgy mint Szent Mihály napon, oda menvén ájtatosságokat végezték a maghok között, úgy beszélgették, amidőn a gyermekek kérdezték hová mennének, hogy az oroszlói templomhoz. Mégh midőn licentiátusokat tartottak, ez mindenkor azon templomban tett isteni dicséretet, és azon licenciátusokat mindenkor eők fizették." (Pécsi kpt.ltár. XIII. 63.) Sajátos kegytárgya volt e kornak a viaszból öntött és a pápától megáldott „Agnus Dei". Nagyra becsülték a szenteltvizet, azzal hintették meg és mosták meg a betegeket. Szent Miklós mannáját is adományozták mint kegytárgyat (a püspöknek Bariban lévő fakoporsójából kigyöngyöző gyantacseppek). A jezsuitáknak a szorosan vett lelki szolgálatok mellett a legfontosabb működési területe az iskola volt. Korunk a Ratio studiorum kialakulásának és a kollégiumok alapításának a kora. Vásárhelyi, aki már 1587-ben tanárkodon Kolozsváron és Pécsre költözése előtt a zágrábi kollégium rektora volt, Pécsett is állított fel latin iskolát. 1618-ban az iskola nagyobb lendületet vett, a tanulók száma a negyvenet is elérte. Egy jezsuita és egy világi tanerő képezték a tantestületet. Iskolájukból papok, licenciátusok kerültek ki. A cél az volt, hogy miután itt megalapozták képzésüket, Loretoban, Raguzában, később Gyöngyösön tovább tanuljanak, s ide visszatérve vezetői legyenek a török alatt élő katolikusoknak. Arra ugyanis már a harmincas években rájöttek, hogy a legjobb a helybeli, azaz török területről származó pap és licenciátus, az nem gyanús a török szemében, s a raguzaiak is kedvesek nekik, mert a raguzai köztársaság jó és baráti viszonyban volt a magas portával. Aki ott tanult, az nem volt kémgyanús. Az iskola 1640 után már nem működött rendszeresen, bár egy-egy tanulóról értesülünk később is.

5 Hogyan viszonyultak a jezsuiták a törökökhöz? A törökök mohamedánok voltak, de a magyarságot nem kényszerítették vallásuk elfogadására, hanem megengedték annak gyakorlását, papjaik működését. 1606-tól kezdve a békekötések a nép vallási gyakorlatainak a szabadságát is garantálták, később a Jézus-papoknak, jezsuitáknak