Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - ECSEDY ISTVÁN: Egy baranyai domb régészeti világhíre: Zók-várhegy

dombságot fedi ezen a vidéken (LOVÁSZ-WEIN 1974, 103-104; LOVÁSZ 1977, 83-84). A terepbejárás során meghatározható őskori telep tehát a Várhegy északi részére, egy észak-déli irányban nagyjából 200, kelet-nyugati irányban 50-100 m kiterjedésű területre korlátozódik. Bizonyos az, hogy szőlőművelés, pinceásás közben itt már évszázadok óta előkerülnek töredékes agyagedények, csonteszközök, „különös" agyagtárgyak, ami sajátos helyi folklór kialakulásához vezetett. A mai napig emlegetik a Várhegyen elrejtett „aranyborjút", és természetesen több alagútról is tudni vélnek a helybeliek. Magának a Várhegy elnevezésnek azonban alighanem tényleges alapja van, bár a területre vonatkozó írásos források erődítést nem említenek. Ezekből annyi derül ki, hogy Zók 1290-ben már a pécsi káptalan birtoka, a káptalan ekkor innen állított tanúkat (GYŐRFFY 1963, 409). A Várhegyen a szőlőművelés már a török hódítás előtt is valószínű, mert egy 1561-ből származó úrbéri szerződés szerint a helység borkilencedet fizet a pécsi káptalannak (KOLLER 1804. VI. 87). A későbbi összeírások és leírások egészen a múlt század közepéig hangsúlyozzák a bortermelés fontosságát ezen a vidéken (FÉNYES 1851, II. 328). Pesti Frigyes adatgyűjtését folytató Hatos Gusztáv kéziratos munkája egyenesen a szőlőtermesztés legfontosabb zóki területeként írja le a Várhegyet. „A szőlőhegység lábánál a legcsekélyebb menetelesség nélkül fekszik a Körösi berek. A hegy nagy, melyen hajdan vár állott, hogy miféle vár volt, arról nem regélnek." (A „Körösi berek" nem egyéb, mint a Pécsi-víz széles, akkor még mocsaras völgye. A Pécsi-víz neve egykor „Körösi víz" volt, amely a múlt században Hatos Gusztáv észrevétele szerint „kezdte vesztegetni a nevét". A pécsi káptalan 18-19. sz.-i térképei szintén szőlőterületként ábrázolják a Várhegyet.

1 A földből előkerült leletek iránti érdeklődés megnövekedése, valamint a „rigolirozás" bevezetése a szőlőtelepítésnél együttesen eredményezték, hogy a Várhegyen előkerült edények és cserepek egy része eljutott a pécsi városi múzeumba, 1917-ben. A feltűnően szép, mélyen vésett díszítésű és gyakran mészbetétes cserepeket, egy kis madáralakú edénykét és más edénytöredékeket az akkor Zokon lakó Bozero Lajos adta át vételár fejében Szőnyi Ottónak, aki meg is tekintette a lelőhelyet. Ezt a néhány szép leletet közölte az egyik legszélesebb szakmai körben ismert összefoglalás is (TOMPA 1935, Taf. 20), lelőhelyük tehát a régészeti kutatás számára 1917 nyara óta ismert. Érdekes fordulatot vett a lelőhely kutatástörténete 1919-ben. Ezzel kapcsolatosan megint csak Bozero Lajos neve bukkan elő a falu idős lakosainak emlékezetében. Egyfelől az akkori szocialista szervezkedés olyan alakjaként emlegetik, aki a lakosságot némileg megfélemlítő hatalomra is szert tett, másrészről a megszálló szerb katonasággal kialakított jó kapcsolatait hangsúlyozzák. Mindezek az értesülések azért lehetnek egyáltalán fontosak történészeink számára, mert a megszálló szerb katonai hatóság egyik tisztje, a régészeti