Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

SZEMLE - VISY ZSOLT: A római limes Magyarországon (Kőhegyi Mihály)

törzs támadott viszonylag rövid határszakaszon. Válságossá vált azonban a helyzet, ha az egyes ellenséges népek szövetségre léptek egymással, és a támadók a rómaiak védelmi vonalát át tudták törni, mert ezen túl a belső területen gyakorlatilag már semmi és senki nem állta útjukat. Ez történt 167-180 között, amikor nemcsak Pannoniát, hanem a délebbre fekvő provinciákat is lerohanták, s már-már Itáliát fenyegették. Marcus Aurelius császár személyesen vezette csapatait a súlyos harcokban, mely végül is a rómaiak győzelmével végződött. A háború után nagyméretű építkezésbe fogtak a limes mentén, amely nem korlátozódott csupán a háborús károk kijavítására, hanem újabb erődítményeket és egyéb katonai célú építményeket is emeltek. A hadjáratok tanulsága alapján ettől az időtől kezdve vált általánossá az erődítményeknél a kő használata. Az utolsó nagy építési szakasz I. Valentinianus (364-375) idején kezdődött, aki elrendelte a castellumok renoválását, és jónéhány, a terepalakulatokhoz kiválóan alkalmazkodó erődítmény, valamint egy sor jelző- és őrtorony emelését. Hogy a pannóniai tartományok nem 380 körül, a gótok hunok és alánok erőszakos megtelepedése idején vesztek el, az elsősorban a hadvezérből császárrá lett Theodosiusnak köszönhető. 395-ben bekövetkezett haláláig a katonák még megkapták zsoldjukat, később azonban már nem. A hunok sorozatos támadása következtében azután a pannóniai védvonal összeomlott, a rómaiak egy része visszavándorolt Itáliába. Bennünket természetesen a határvédelem Baranya megyei szakasza érdekel elsősorban. Területünkre Bátaszék határában, Lajvér-puszta közelében lép az út, és a Lajvér-patakot átszelve halad dél felé. A Mórágyi-völgyben alighanem katonai őrállomás állt. Az itteni talaj vastag agyagos rétegei különösen kedveznek a kerámiagyártásnak és téglaégetésnek. Minden bizonnyal itt gyártották a cohors VII Breucorum és a cohors II Asturum et Callaecorum által a távoli erődökbe szállított téglákat. Rövid szakasz után Dunaszekcsőt, a római Lugiot érintette az út. A castellum magas dombon fekszik közvetlenül a Duna-parton, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Barbaricum felé. Az erődítmény keleti fele a Duna pusztításának esett áldozatul, de így is 175 m széles és mintegy 75-130 m hosszú, belülről négyszögletes tornyokkal erősítették meg. Már a Kr. u. I. században lakott hely volt. A legjelentősebb és a legszebb lelet mintegy tíz éve került elő: Marcus Aurelius császár életnagyságú bronzfeje, melyet a pécsi Janus Pannonius Múzeum két régésze, Kovács Valéria és Maráz Borbála mentett meg a pusztulástól, vagy a műkereskedés révén külföldre kerüléstől. Maga Diocletianus császár is megfordult falai között, két rendeletét is innen keltezte 293. november 5-én, ami bizonyítja, hogy Lugio a későrómai korban is fontos hely volt. Dunaszekcsőtől Mohácsig a Duna és a meredek dombok között mindössze egy keskeny sáv áll a forgalom rendelkezésére. A régi és a középkori út tehát nagyjából azonos nyomvonalon halad. Mohács területén nincs nyoma katonai létesítménynek. A várostól délre enyhe ívben Altinum castelluma felé kanyarodik, mely a Hold-Duna egyik ága mellett fekszik. Katona-Győr Zsuzsa jelenleg is folyó ásatásai nyomán bizonyára jobban meg fogjuk ismerni e fontos erődöt, melynek területén Klimó György püspök, a széles érdeklődési körű főpap már a XVIII. században ásatásokat végeztetett. Az erőd helyőrsége Hadrianus korától a cohors I Lusitanorum volt. A IV. század vészterhes éveiben az équités sagittarii, tehát gyorsan mozgó lovas csapat vette át az őrséget, akik az íjjal is jól bántak. Erre a balparti szarmata törzsek támadása miatt volt szükség, akiknek harcmodora hasonló volt.