Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - BÁN PÉTER: A földbirtoklás szerkezete Baranya vármegyében a 18. század végén

A kérdés csak első pillantásra tűnik akadémikusnak, ha ti. közben nem gondolunk a 18. század utolsó évtizedeire még mindig jellemző külső és belső migrációra. A gyökeresen újonnan telepített falvakban a korszakban mutatkozó alig párezer főt kitevő népességnövekedésnek tudatában szinte biztosra vehető, hogy a lakosságszám egyes módosulásai elsősorban a már lakott településeken történtek. Jöttek bizonyára új lakosok, de bevándorlási irányaik többnyire már létező települések felé mutathattak. A mozgási határvonalakat azután végül a földesúri dominiumok keretei determinálták. Ezt annak nyomán lehet megállapítani, hogy összevetjük egymással több földesúri birtoktestnek az 1767. évben felvett úrbéres adatait az 1784-es népösszeírás létszámaival. A birtokosok szerint összefoglalt táblázatunkból leolvasható tények magukért beszélnek: a telkes jobbágyoknak és a zselléreknek az 1767. évi számadatait a legtöbb esetben legalább tízszeresen múlják felül a fél emberöltővel később készült népösszeírásnak a tényleges népességet számbavevő kimutatásai. (A tízszeres szorzószám alatt jelentősebben csak a pécsi káptalani és a Sauska-Bésán birtokegyüttesek falvai találhatók, ill. alig valamivel az átlagszinttől elmaradva a pécsi szeminárium, valamint Batthyány-Strattmann Ádám sellyei uradalmának adatai.) Felhő Ibolya feltételezte, hogy „ha családonkénti ötös szorzószámot alkalmazunk, a Baranya megyei úrbéresek és családtagjaik száma az úrbérrendezés idején 84000 fő lehetett...", és a Józsefi népszámlálás magas értékeit a nem-úrbéres népesség jelentős hányadával magyarázta. De ez mintegy 50%-os nem-úrbéres lakosságot feltételezne, ráadásul még az ismert úrbéreseken belül is külön 30% körüli szabadmenetelú parasztságról ír Felhő Ibolya, azaz így az 1767-es baranyai falusi - mezővárosi népességnek alig egyharmada lett volna kötött állapotú jobbágy.

18 Mivel ezt nem tartom hihetőnek, két másik hipotézist vetek fel meggondolásra. Az egyik: nem kell szigorúan ötös szorzót alkalmazni a 18. század második felének - egy konjunkturális és feltehetően egyúttal demográfiai hullámheggyel jellemezhető időszaknak - az egy adózó család-, ill. háztartásfőre vonatkoztatott népességszámításakor. A másik: a betelepülés tovább folyt az úrbérrendezést követően is, de a migráció már feltehetően megállt a földesúri birtoktestek határainál. Jól ismert az ún. továbbvándorlás problematikája, de részleteiben szükséges megvizsgálni, hogy az uradalmakon belül vagy azok között is folytatódott-e. Nem szabad elfeledni: a dominiumok igencsak zárt - főként jogilag zárt - territóriumok voltak, s ennek legkevésbé sem mond ellent határaiknak viszonylagos érintetlensége, melyről az előzőekben volt szó. Még ha gazdát cseréltek is, mint a pécsváradi apátság, a Vajszló környékén birtokos klarisszák a Magyar Kamara esetében, akkor is őrizték uradalmi homogenitásukat. A különböző egyházi és világi birtokegyüttesek területén amint érzékelhető volt - az 1767. évi telekszám-, úrbéres adózó létszám-, ül. az 1784-ben készült népszámlálás-adatoknak az arányai lényegében nem változtak meg közel két évtized leforgása alatt. A birtoklás tehát nemcsak jogi szempontból