Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KAPOSI ZOLTÁN : Az árva-ügy egy Dél-dunántúli nagybirtokon a 19. század közepén

tapasztalhatunk. 1847-ben 18 árva vagyonát kezelték az uradalmi árvapénztárban, ennek összege 12 574 forint. Az igénylők száma 161, míg az egy adósra jutó összeg már csak 78 forint volt. Mindez természetesen sok mindennel összefüggésben lehet, pl. a családlétszám növekedésével, új családok alapításával, általános gazdasági körülményekkel, stb. Ugyanakkor ki kell emelnünk az uradalmi vezetés tudatos politikáját is. 1846-ban Tárnok igazgató azt jelenti Zichy grófnak, hogy a „... számadásból kitetszik, miszerint az árvapénzek kisebb összegekben kölcsönöztettek ki, egyedül azon célbul, miszerint több szeginy meg szorult embernek törvény szerénti kamatos pénzzel segítve legyen". Természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy az említett 161 hiteligénylés között számos olyan eset van, mikor egy ember többször is szerepel a listán. Ezek között kiemeljük a pathi Ács Ferencet, aki csak ebben az évben (1847-ben) nyolc esetben írt alá váltót 400 forint összértékben. Megemlítjük azt a pénzkezelési gyakorlatot is, melynél egyes nagyobb összegek akár évekig is az adósnál maradhattak, csupán a kamatot kellett folyamatosan fizetni. Itt az ideje arra rátérni, vajon mire fordították a kölcsönkérők a felvett hiteleket. Sajnos erre a források gyér volta miatt rendkívül nehéz válaszolni. A történeti, néprajzi irodalom is adós még ennek feltárásával, ahol esetleg mégis említés történik, ott - számunkra úgy tűnik - egyedi eseteket általánosítanak, íme, egy csokor a lehetőségekből: osztályos társak között az örökségrészek kifizetéséhez, jószágvásárlásához, építkezéshez, megváltakozáshoz, elemi csapások utáni kár elhárításához, stb. lehetett szüksége a magyar parasztságnak kölcsönre (SZABAD 1972. 184-188.). Van a vrászlói uradalomban egy nagyon speciális sajátosság, ez pedig a földbirtokszerkezet. Említettük, hogy a terület 70%-a allodiális föld. Azt is mondottuk, hogy a népsűrűség rendkívül alacsony. Mindez oda vezetett, hogy az uradalom területén mindig voltak szabad területek, amit az urasági üzem nem tudott már kellő hatékonysággal kihasználni, s amit az úrbéresek - kevés földjük lévén - mindig bérbe tudtak venni, rendszerint szőlőt ültetve abba. Nyilván ez is magyarázza azt, hogy a birtok területéből mintegy 5%-nyi a szőlő, s ez majdnem 1350 holdat tett ki. Az úrbéresek számára az egyetlen piacra vihető termék a bor volt, ezért igyekeztek szaporítani szőlőföldjeiket. Az árvapénztári jegyzőkönyv adatainál vannak utalások arra, hogy a nagyobb kölcsönöket földvásárlásra fordították. 1844-ben árverezték el a Simonyiban élő Rúzsa Katalin, Vendel és István ingó s ingatlanait. A műveletlen szőlő az árverésen 250 forintot ért. Nem lehet véletlen, hogy ebből a vagyonból Hársching Ferenc miháldi egyén pontosan 250 forintot biztosított magának. Ennek magyarázata lehet, hogy így nem kellett azonnal fizetni, Hársching megvette a szőlőt, a kamatokat fizette, (nyilván a szőlő jövedelméből) s az így kölcsönvett értéket ráért 15 év után megadni. Azt is tudjuk, hogy ugyanez a