Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

NAPTÁR - Emlékezés Rúzsás Lajosra (T. MÉREY Klára-MÓRÓ Mária Anna)

1938-ban kapta meg a tanári oklevelet és azt követően az egykori Alma Mater, a Pápai Kollégium és kereskedelmi iskola óraadó tanára lett. Itt oktatott azután rendes tanárként 1942-ig, amikor is a budapesti Lónyai utcai gimnáziumba helyezték át, ahol 1945-ig tanította a fiatalokat. E tanári évei alatt - a családi hagyományoknak megfelelően - elvégezte a református teológiát és teológiai oklevelet szerzett. Ennek az időszaknak terméke első könyve, amely egyben egyetemi doktori disszertációja is volt: Az egri vár gazdálkodása a XVI. században. Ebben már egy, a korunkban aktuális, a gazdaságtörténeti kutatások homlokterében álló problémára kereste a választ: miként tarthatta el önmagát a török ellen a XVI. században kiépített védvonal egyik legnevezetesebb vára Eger, hazai gazdasági erőforrásokból. 1945 decemberében a Pécsi Egyetemi Könyvtárba került, ahol könyvtárosként dolgozott. Itt ismerte meg feleségét Faluhelyi Veronikát, akinek révén a pécsi egyetem neves jogászprofesszorának családi hagyományai is hatást gyakoroltak rá. A könyvtárban a szakmai vezetést nagyrészt ő végezte. 1951. február 1-én - minden indoklás nélkül - állásából felfüggesztették. Ekkor a Pécsi Pedagógiai Főiskola történelem tanszékére került óraadónak. 1952 augusztusában nevezték ki a Dunántúli Tudományos Intézet tudományos kutatójává. 1954-ben jelent meg „A pécsi Zsolnay gyár története" c. könyve, amely egyike volt hazánkban az első gyártörténeteknek. Ezt követően számos ipartörténeti munka született meg tollából. Előbb csak Péccsel foglalkozott, amelynek történetét is megírta - Szabó Pál Zoltánnal közösen. Utóbb érdeklődése már egész Dél-Dunántúlra, sőt az országra is kiterjedt, s a korábban alig ismert mezővárosi fejlődést mutatta be. E témakörből készült tanulmányai módszertani szempontból is és széles körű hazai és egyetemes irodalmi ismeretei révén is példamutatóak voltak. Közben azonban - a területi kutatások révén - a mezőgazdaság problémáinak vizsgálata is megjelenik irodalmi palettáján. A baranyai parasztság és a nagybirtok küzdelméről írott munkája, amelynek időhatára 1711-1848, a kandidátusi disszertációja lett. 1958-ban védte meg ezt. De írt tanulmányt a szőlőművelésről, a szántóföldi és rétgazdálkodásról is. Életének egyik fő műve a Szigetvári Emlékkönyv megszerkesztése volt, amely az 1966-ban, Szigetvár ostromának 400. évfordulójára jelent meg. A Dunántúli Tudományos Intézet kiadványának szerzőgárdájában ekkor jelennek meg először külföldi szerzők. Ez a munka hozza meg számára az első állami elismerést: 1968-ban megkapja a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Munkássága szorosan összefonódik az 1955-től már a Magyar Tudományos Akadémia intézeteként funkcionáló Dunántúli Tudományos Intézet életével, amelyben 1968-ban a történeti osztály vezetője lett. Erre az időszakra esett a készülő 10 kötetes Magyarország története V. kötetének megjelenése, amelynek gazdaságtörténeti részét ő írta meg. Ez vált alapjává annak az akadémiai doktori disszertációnak, amelyet 1975-ben védett meg sikeresen. Az 1960-as évek végén az MTA Dunántúli Tudományos Intézet az országot alkotó régiók fejlődésének kutatását kapta feladatul. Az e munka első kiadványát képező észak-mecseki bányavidék regionális kutatásának módszereivel és eredményeivel foglalkozó kötetet ő szerkesztette. Egy vidéken élő történésznek nemcsak az a feladata, hogy a legkülönbözőbb témákon dolgozzék, új és új problémákat tárjon fel és oldjon meg, hanem a kor és a