Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

NAPTÁR - Egy polihisztor jogász (Csekey István) emlékezete (SZITA László)

tudományok ny. r. tanárává nevezték ki. Egy évtizeden át további nyugat-európai levéltári és hazai kutatás következett, amelyből azután kis könyvtárnyi tanulmány, értekezés és cikk jelent meg. Jogtudományi értekezései az alkotmány problematikából jelennek meg. A német, szovjet, finn, magyar, észt, francia alkotmányról írt cikkei, elemzései jellemzik a harmincas években munkásságát. Az 1940 októberben az újjászervezett kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékére került nyilvános, rendes tanárként. 1945. december 13-án, Erdély elvesztését követően, ismét Szegedre helyezik, ő azonban Pécsre jön családjával. Itt eleinte a közigazgatási és a pénzügyi jog előadója, majd 1946. november 30-ától az alkotmányjogi tanszék vezetője, amelyet 1951. október 8-ig, nyugdíjaztatásáig vezetett. Az Állam- és Jogtudományi Karon 1947-1949 között dékán. 1949-től az egyetemre nehezedő politikai nyomás, a hamarosan láthatóvá váló elhibázott „tanügyi reformok", a külső szférákból beépülő „káderek" kerülnek több helyütt előtérbe, s ezek a jelenségek megnehezítik munkáját. A kulturális kormányzatban is végbement hasonló folyamatok következtében számos európai hírnévre szert tett tudós professzor kikerül politikai nyomásra az egyetemekről váratlan nyugdíjazásokkal. Ezek közé tartozott Csekey István is, noha ekkor még csak 61 éves múlott. Azt sem lehetett volna felhozni ellene, hogy „nem haladt a korral", hisz „A Magyar Köztársaság Alkotmánya" címen írt jegyzete, több országos főkormányzati intézményről írott munkái, az állampolgári jogállásra vonatkozó, antifasiszta szellemű feldolgozása, 1950-5l-ben készült és használt jegyzetei, szakvéleményei stb. jelezték szellemiségének frissességét, bekapcsolódási készségét jogi és politológiai kérdésekbe. Változatlanul szenvedélyesen kutatta a köz- és alkotmányjogi kérdéseket és ezekből magas szinten alkotott. 1949 telén írt levelében, amelyet rokonához, Tafferner Gyulához írt Pozsonyba, balsejtelmeiről számolt be: „Kedves Julius! Remélem a tavaszi szünetet nálatok tölthetjük. Úgy látom lassan megfagy a levegő, nem csak az universitáson, hanem körülöttem is. Annyi a tudatlan, elemi ismeretekkel sem rendelkező „öntudatos" ember, hogy képtelenség ütközés nélkül egy lépést is tennem. A mindenható párt mindenkit ki fog szorítani, aki az ostobaságokkal teli kultuszkormányzatot gondolkodás nélkül nem hajlandó szolgálni. De hát a disciplina érdekei és törvényei nem hághatok át! Különben a legrosszabbnak nézhetek elébe. A szomorú az, hogy nem lesz miből fenntartsuk magunkat...". A professzor jól látta és érzékelte a kialakuló politikai helyzetet. Megkezdődött a felhígulás, s vele az egyetem oktatási és tudományos szintjének hanyatlása. A nyugdíjazott Csekey nehéz anyagi helyzetbe került, gyakran nélkülözött és rokonsága támogatására szorult. Sokszor kényszerült megalázó munkát vállalni, pl. speditőrként egy magánvállalkozónál. A könyvtárából azonban egy füzetet sem volt hajlandó eladni. Keményen és megszokott rendszerességgel dolgozott tovább. Mindennapos kutatója a Pécsi Állami levéltárnak. Harkány című kis monográfiáján ugyanolyan igénnyel dolgozott, mint kedves régi témáján, Liszt Ferenc magyarságának problematikáján. 1937-ben kiadott „Liszt Ferenc származása és hazafisága" c. kitűnő tanulmányát továbbfejlesztette, haláláig kutatta. Kéziratban elkészült munkáját a Baranya Megyei Levéltárra hagyta a Liszt-kutatás relikviáival együtt. Mályusz Elemér profeszor leveleiből kitűnik, hogy másik régi tárnáját is tovább kutatta, nevezetesen Vörösmarty Mihály Szózat c. verse külföldi fordításainak genezisét. „A Szózat és a nagyvilág" című 1940-ben Cserépfalvinál megjelent szuper