Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - MARÁZ BORBÁLA: Az őskori bronzművesség virágkora a Dél-Dunántúlon

XII.-XI. századra keltezte (KEMENCZEI 1972. 10.; MOZSOLICS 1985. 78-82.). A Pécs melletti Jakabhegyen végzett feltárások eredményei alapján (MARÁZ 1979. 79.; MOZSOLICS 1985. 79.) a kurdi típusú bronztárgyak gyártása a régibb urnamezős kultúra népéhez köthető. E fémművesség délkelet-dunántúli termékeinek elterjedési területén a régészeti kutatások jelenlegi állása szerint két nagyobb bronzműves központ működött: az egyik a Nyugati-Mecsek déli peremén (A Jakabhegy és a Makár magaslati telepein), a másik pedig a Mecsek északi szomszédságában, a Kapos-völgyben (Kurd, Lengyel). À Dél-Dunántúlról ismert depók közül 13 teljesen nyilvánvalóan raktárlelet a bennük lévő öntőlepények és öntési rögök alapján, 5 pedig kincsleletnek nevezhető a kimondottan nyersanyagot jelentő darabok hiánya miatt, bár ezekben a leletekben is előfordulnak hibás öntésű tárgyak és töredékek (amelyeknek szintén csak nyersanyag-értékük lehet). Sőt, ezekben a bronzleletekben a fémedények és a fegyverek szinte kizárólag csak törött állapotban fordulnak elő. A depók jelentős részét a hibás öntésű bronztárgyak és a töredékek teszik ki, amelyeknek csak nyersanyag-értékük volt. Ez a tény - azzal a másikkal együtt, hogy a telepek anyagában bronzhulladékok és törött bronztárgyak csak elvétve fordulnak elő - arra utal, hogy a bronz nyersanyag nagy értéket jelentett a későbronzkori közösségek számára; éppen ezért gondosan összegyűjtötték minden darabját, hogy újabb tárgyak öntésére használhassák fel őket. A bronzművesség ismertetése 1. A NYERSANYAG A Kárpát-medence későbronzkori fémművessége az északkelet-magyarországi és az erdélyi területeken minden bizonnyal az ottani rézérc-előfordulásokra alapult. A Recsk környéki rézérc- (kalkopirit-) lelőhelyeket az ottani virágzó bronzipar tanúsága szerint már az i. e. II. évezredben ismerték. Az Alpok vidékének hasonló korú bronzipara ugyancsak helyi, tiroli rézérc-kitermelésre támaszkodott (PITTIONI 1951. 16-45.). A nyugat-magyarországi Sághegy és Velem későbronzkori, a kurdi horizont végével részben egyidős, részben fiatalabb virágzó bronzművessége a közvetlen közelben található ércelőfordulásokat használta fel, amelyek az Irottkő környékén helyezkednek el. A Velemen talált antimonbronzok (LÁZÁR 1943. 280.) előállításánál használt antimon lelőhelye a burgenlandi Szalónak (Schlaining), a rézércé Irottkő - Vörösvágás-puszta lehetett, innen származhatott a Sághegyen feldolgozott réz is (TOLLMANN 1977. 92; BENDEFY 1963. 568-.; MISKE 1907. 25.).