Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Tanulmányok - Tóth Endre: Sopianae: római város és temető

környékén temetkeztek (FÜLEP 1977. b). Sopianae emlékei közül kétségtelenül a későantik temető leletei és épületei a legjelentősebbek: az építmények csoportja egyedülálló a birodalom nyugati tartományaiban. A pannóniai kereszténységnek és a késői festészetnek egyaránt kiemelkedő emlékei ezek, hiszen Pannóniában, mint általában az Itálián kívüli provinciákban, az épületek belső díszítése a felmenő falakkal együtt elpusztult. A felszínen álló épületek alatti sírkamrák Sopianaeban többé-kevésbé épségben maradtak fenn. Végül a dunavidéki kereszténység történetének is elsőrangú forrásai. Összetett jelentőségük miatt amellyel párosul az esztétikai élmény - nemcsak a szűkebb szakmai közönség számára fontosak, hanem a látogatóknak is elősegítik az antik kultúra megismerését. Megőrzésük elsőrangú fontosságú. A 2. század végétől a hamvasztásos temetkezési szokást egyre inkább a holttest földbe tétele váltotta fel. A tehetősebbek szeretteik számára kőkoporsókat, szarkofágokat készítettek, amelyeket esetleg szobrászati munkával díszítettek. A kőládákat, a háztetőre emlékeztető nyeregtetős kőlappal zárták le; gyakran a háztető cseréplefedését is utánozták. Az általánosan elterjedt temetkezési ritus a téglából falazott sírláda volt, amelyet nyeregtetős megoldással téglákkal zártak le. Sokszáz ilyen sírt tártak fel eddig Pannóniában. Sopianae későrómai temetője azonban az egyetlen, ahol az egyes sírok vagy családi sírcsoportok fölé egy temetőn belül nagyszámban emeltek kisebb-nagyobb épületeket, és főként föld alatti sírkamrát is építettek. A sírkamrák falait gyakran kifestették, és ott helyezték el a szarkofágot vagy az épített sírt. Sopianae temetőjében tucatnyi ilyen és hasonló mauzóleumot tártak fel: számuk az ismerteknél jóval nagyobb lehetett. Elhelyezkedésükből arra következtethetünk, hogy viszonylag sűrűn épültek. Sírkápolnáknak nevezik általában ezeket az épületeket, noha nem a későbbi értelemben vett kápolnák vagy kisméretű templomok. A kultikus célú ókeresztény épületek két nagy csoportra oszlanak. Ahogy a település és a temető területileg szigorúan elkülönült, úgy a kultuszépületek felhasználása is eltérő volt. A városi ókeresztény basilicák vagy más kultikus rendeltetésű épületek (keresztelőkápolnák) a keresztény közösség imahelyei voltak, ahol a miseáldozatot, az eucharisztikus istentiszteletet tartották. Ezekben a 4. század folyamán temetkezni nem lehetett (SCHNEIDER 1952; DEICHMANN 1983). A temetőkben álló kisebb-nagyobb mauzóleumok, „sírkápolnák" viszont kizárólag a halotti kultusz ápolására létesültek. Ezekben misét nem tartottak. Ezért a temetőépületek nem tekinthetők a későbbi értelemben vett egyháznak. A mauzóleumokban az