Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Pro memoria

I MADAS JÓZSEF (1905-1988) | Pécs város helytörténeti irodalma a hasonló méretű és múltú városokéhoz képest szegényes; nincs várostörténeti monográfia, idegenforgalmi célú népszerűsítő munkák és egyes kérdésekre szorítkozó részlettanulmányok között válogatva tájékozódhat az érdeklődő. A város jelesebb épületeit művészettörténeti indíttatású elemzések ismertetik, de a város egészének építéstörténetéről, térképen szemlélhető növekedéséről, magáról a városkép kialakulásáról összefoglaló munka nem készült. Az épített város történetének ez a hiánya indította munkálkodásra Madas József nyugdíjas bányamérnököt, mikor megismerkedni akarván lakóhelye múltjával, megválaszolatlan kérdések seregével találkozott. Madas József Aradon született 1905. IV. 27-én, ott elvégzett középiskolai tanulmányai után a selmeci akadémiára iratkozott be, de már Sopronban szerezte meg bányamérnöki diplomáját. 1931-től az ajkai szénbányánál aknászként, majd bányaigazgató-helyettesként, 1943-tól az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT padragi bányája üzemvezetőjeként dolgozott. 1945 októberétől a Magyar-Szovjet Alumíniumművek gánti és iszkaszentgyörgyi bányáinak üzem vezetőjeként tevékenykedett a háborús károk helyrehozatalán és a termelés beindításán. 1947-től a pécsi szénbányánál az üzemszervezési és tervosztály vezetőjeként a kokszszén mennyiségének és minőségének egyenletessé tétele érdekében dolgozott ki és hajtott végre intézkedéseket. 1963-tól a Komlói és Pécsi Széntröszt széndúsítási és értékesítési osztályának vezetője volt 1965-ben történt nyugdíjazásáig, ami után idejét a város történetének megismerésére szánta, és ezt a munkálkodását halála napjáig, 1988. II. 25-ig, lankadatlan szorgalommal, elmélyült gondossággal folytatta. Kutatási módszere és morálja példaképp állhat a helytörténeti kutatást igényesen művelni szándékozók előtt - a könyvtárakban elérhető ismereteket összegyűjtve kezdett a levéltári búvárkodáshoz, azzal a szándékkal, hogy a város újabbkori épülésének történetét megismerhesse. Ehhez az egyedül célravezető módszert választotta, a városi tanács iratait a kezdő 1707. évtől szálanként tanulmányozta át, az így nyert információkat egészítette ki az összeírások és a telekkönyvek alapján. Tizenegy évet töltött ezzel a munkával - délelőtt a levéltárban gyűjtötte, délután és a nyári hónapokban rendszerezte az adatokat. Példa nélkül álló művet hozott létre a belváros 44 utcáját, 700-nál több telket ismertető adatgyűjteménnyel, amit megjelenése óta művészet- és helytörténészek, gyakorló építészek forgatnak haszonnal. Ezt, és a szerves folytatásaként elkészült, több, mint kétszerakkora terjedelmű, a budai külvárost feldolgozó művet és a hozzájuk tartozó térképrekonstrukciókat csak ő készíthette el, akiben a mérnöki látásmód és precizitás egyszerre volt meg a történeti érdeklődéssel és a levéltári kutatáshoz nélkülözhetetlen nyelvtudással, türelemmel és alapossággal. Az adatgyűjtés során a város elmúlt három évszázadának élő lexikonja lett, tudásának és összegyűjtött adatainak csak töredéke vált közkinccsé nyomtatott formában. A város történetének bármely kérdését kutatók számára mindig elérhető, készséges és biztos információforrás volt, mindig segítőkészen adott tájékoztatást, forrásmegjelölést a hozzá fordulóknak. Figyelemmel kísérte a megjelenő szakirodalmat, a városban folyó régészeti munkálatokat, a megkezdett és tervezett építkezéseket