Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Naptár - Évfordulók 1988; Hírek, események (HORVÁTH Eszter)

Kisnemes ősei, a „Kisasszonyfalviak" országgyűlési követként és a vármegye alispánjaként szereztek nevet. (István fia, János szó szerint is, mivel 1664-től ő használta elsőként az Istvánffy nevet, amely aztán a Kisasszonyfáival előnévvel állandósult a családban és a köztudatban.) Az Istvánffyak kardjukkal, megfontolt és szerencsés házasságaikkal hamarosan kiléptek az országos politika porondjára. Istvánffy Istvánt a királyi kegy az udvartartás vezetőjévé és tekintélyes birtok, zömében baranyai települések (Kiscsány, Oszró, Cserdi, Kákics, Hidvég stb.) urává tette. Ugyanakkor rokoni kapcsolatba kerültek a Werbőczy, Batthyány, Draskovich és még jó néhány gazdag és befolyásos magyar és szlavóniai familiával. Az apa, Istvánffy Pál Baranya vármegye török előtti utolsó alispánja, Páduában tanult kiváló jogtudós, a Habsburg uralkodó, I.Ferdinánd feltétlen híve. (Az irodalomtörténet mint az első magyar nyelvű verses novella szerzőjét tartja számon.) Az édesanya - Pál második felesége - Gyulay Hedvig 1538. december 8-án hozta világra elsőszülöttjét, Miklóst, a kisasszonyfáival ősi kastélyban. Baranya tekintélyes részének - így az Istvánffy birtoknak is - török kézre kerülésével a család 1543-ban Szigetvárra költözött. A fiú nevelésének meghatározó színtere rövidesen az esztergomi érsek nagyszombati udvara lett (1547). Várday Pál halálát követően ismét egy nagylelkű főpapban, Oláh Miklós egri püspökben lelt pártfogóra, aki lehetővé tette, hogy 1550-től Páduában tanulhasson. A kor egyik leghíresebb egyetemi városát öt tartalmas esztendő múltán Szigetvárral, kedves könyveit s a múzsákat karddal és kopjával, nagyhírű tanítóját, Johannes Sambucust (Zsámboki János) Zrínyi Miklóssal és a hadi iskolával cserélte fel. A tehetséges és vitéznek sem utolsó ifjú útját továbbra is Oláh - ekkor már - érsek egyengette. 1558-ban titkárává fogadta, majd kancelláriai jegyzőséghez segítette. 1568-ban a királyi kancellária titkárává lépett elő, melyet királyi tanácsossá történő kinevezése követett. Szépen ívelő politikai pályájának jelentős mérföldköve 1581. június 24., mikoris az uralkodó nádori helytartóvá nevezte ki. Beiktatása a rendek közmegelégedésével az 1582-es országgyűlésen történt, mely alkalomból I.Rudolf őt és fivérét, Istvánt bárói rangra emelte. Befolyása, tekintélye s nem utolsósorban vagyoni helyzete jelentősen növekedett a soproni kapitánysággal (1585), majd a kitüntető főajtónállómesteri méltósággal. Diplomáciai tevékenysége (lengyel követség, erdélyi tárgyalások) jutalmául az uralkodó hozzájárult a háromlányos apa - leghőbb kívánságának teljesítéséhez, leányainak „fiúsításához", biztosítva ezzel családjának ősi és szerzett javait. Az udvari szolgálat, a sokféle küldetés lefoglalták ugyan, mégis részt vett a 15 éves háború (1591-1606) több jelentős csatájában (Sziszek, Kis-Komárom, Nógrád, Kanizsa stb.). 60. életévén túl is kitűnő erőben volt, magas, erős, kissé hízásnak indult alkatával nem riadt vissza a tábori élet nehézségeitől. Feleségének (Bajnai Both Erzsébet) váratlan halála (1602), s az egyidejűleg zajló „Illésházy-ügy" visszavetette, ígéretes politikai pályáját megtörte. Feltétlen udvarhűsége kevésnek (a magyar nemesség szemében ugyanakkor túlon-túl is soknak) bizonyult a nádori cím elnyeréséhez, s 1608-ban midőn az ország legfőbb méltóságának választására került sor, ő már a jelöltek között sem szerepelt.