Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)
Baranya településhálózata - A történelmi események, a gazdálkodás és a településhálózat kapcsolata
A török idők alatt és közvetlenül utána elpusztult falvak egy része felépült és újraéledt, de közülük nagyon sok örökre eltűnt. Ez utóbbi ténynek nemcsak korábbi kipusztulásuk volt az oka. Apró települések, lakott puszták szűntek meg a birtokadományozással jött földbirtokosok által meghonosított új gazdasági rend miatt is, melynek jobban megfelelt a munkáskezek összevonása, a kistelepülések lakóinak egy-egy nagyobb faluba történő összeköltöztetése révén, és az apró parcellákra tagolt földek egybeolvasztása. 8 A telepítés segítségével nagyjából begyógyultak azok a sebek, amelyeket a török pusztítás és a nyomában járó felszabadító harcok ejtettek Baranya településhálózatán. De népessége jelentős változáson ment keresztül. A török hódoltság előtti időkben, eltekintve a csekély számú rác lakosságtól, kizárólag magyar lakta vidék volt. Baranya magyar jellege a telepítéssel megszűnt, és hosszú időre nemzetiségi területté vált. A nemzetiségeken belül a legjelentősebb a német lakosság aránya volt. Németek szórványosan a megye egész területén laktak, de egyes területeken, így a Karasica mentén, egészen Tolna megyébe feíhúzódóan, szinte osak németek által lakott településeket lehetett találni. 1880-ban Baranya lakosságának 34%-a német és 7,7%-a a délszláv volt. A német lakosság többsége a mai mohácsi járás és a komlói járás területén lakott. Az előző lakosságának több mint 65%-a, az utóbbinak körülbelül fele volt német nemzetiségű. A délszlávok többsége a mai siklósi járásban és Pécs környékén lakott." A telepítés nemcsak a meggyérült lakosságú települések feltöltése és új falvak születésén keresztül hatott a településhálózatra. A betelepített német ajkú lakosság vagyont, gazdasági felszerelést, háziállatot nem hozott, nem is hozhatott magával, elsősorban azért, mert régi otthonában sem rendelkezett vele. Döntő többségük falusi iparos, agrárproletár volt. Ha vagyont a telepesek nem is, de hoztak magukkal valami mást, mégpedig egy új gazdálkodási módot, a magyarétól eltérő gazdasági szemléletet. 1 " Sváb telepeseink szemlélete már árutermelésre, tőkegyűjtésre beállított volt. Gazdálkodásuk természetes velejárója volt a rugalmasság, a piac változó igényeihez való gyors alkalmazkodás. Mindig a legkeresettebb árut igyekeztek termelni. Ezért kezdtek el betelepülésükkor dohányt termelni, majd később, a XVIII. század közepén, a>mikor a bor iránti kereslet felszökött, nagyarányú szőlőművelésbe fogtak, és amikor a bor eladása már nehézségekbe ütközött, néhány év alatt kivágták a szőlőket, melynek alig 10%-a maradt meg. Árutermelő szemléletük kifejeződött abban is, hogy a növekvő hasznot gazdaságuk modernizálására, bővítésére fordították elsősorban, s az életmód külső megnyilvánulásainak, pl. ruházkodás, nagy vendégségek, étkezés, sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint a magyarok. Gazdaságuk modernebb, gazdagabb és mindennapi életük egyszerűbb, szegényebb, takarékosabb volt mint a magyaroké. Szemben a magyarokéval, gazdálkodásuk presztízs szempontoktól mentes volt, nem szégyellték a teheneket is igavonásra használni, és ők terjesztették el a nagy testi erejű, de nehézkes, lassú, munkavégzésre kiválóan alkalmas lovakat is. Haszonra beállított gazdálkodási módjuk miatt nemcsak a földet tekintették a gazdagság abszolút megtestesítőjének, megbecsültek minden pénzkereső tevékenységet. Valamilyen falusi ipar elsajátítása szinte minden sváb családra jellemző volt. A magyar paraszti gazdálkodásra még a XIX. században is jellemző, sőt sokaknál még a XX. században is megfigyelhető volt az önellátásra törekvés, a gazdálkodás autarchikus vonása. Gazdálkodásukat és egész életüket presztízs szempontoknak rendelték alá. Kiemelt jelentősége volt pl. a szép állatnak, a gyors lábú lónak, a négyökrös fogatnak. Étkezésük, ruházkodásuk, egész életmódjuk a
