Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)

A településhálózat változása hazánkban a felszabadulás után

keket ősidők óta a kertkultúra, a kisparcella, a belterjes állattartás éltette, aminek ma éppúgy meg lenne a lehetősége és szükségessége miiint régen. Egy település esetében a szolgáltató, intézményhálózat és infrastruktúra gazdaságos működtetésének és fejlesztésének olyan értelmezése, mely szerint a ráfordításokat és az eredményeket úgy vetjük össze, hogy az eredményeket csak rövid távon és nem is teljes körben vesszük figyelembe, csak vélt gazdaságosság. Nem fogadható el, hogy az apró- és törpefalu nem racionális település, ezért visszafejlesztendő, vagy legalábbis nem fejlesztendő, sorsára hagyandó. Ez a felfogás a nagy népességszámú településhez viszonyítottan magas 1 főre jutó beruházási költségek és az alacsony kapacitáskihasználtság érvére támaszkodik, melyek csak akkor igazak, ha nem településben, hanem egyetlen beruházásban gondolkodunk. Mert az igaz, hogy egy nem is hosszú bekötő út megépítése pl. 3 millió forint a 200 főt számláló falu számára, miáltal az egy főre jutó beruházási költség sokszorosa a nagyközségben vagy a városban épülő ugyanilyen hosszú út fajlagos költségének. De ez teljesen torz összehasonlítás, mert a nagyközséghez nem is épül bekötő út, főforgalmi út mentén fekszik, mely nem neki, érte épült, a jelenben mint adottság létezik. A bekötő út más használati érték, nem azonos a többi úttal. Fajlagos költségei nem hasonlíthatóak össze más útépítéssel. Más a funkciója is. Orvost, szaküzletet, iskolát, munkahelyet stb. pótol. A differenciált, valóban racionális településfejlesztésnek éppen az kellene, hogy az alapja legyen, hogy megtalálja azokat a sajátos fejlesztési feladatokat, amelyek a különböző településtípusokhoz kötődnek, és megkeresse ezek megvalósításának a településtípustól függő módját úgy, [hogy összhangban álljon a helyi igényekkel, és a gazdaságossági elvárásoknak is megfeleljen. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik a racionális településnagyság körüli vita és a túlzottan decentralizált magyar faluhálózat fejlesztési nehézségeinek emlegetése is. Erdei Ferencet is foglalkoztatta a falvak eltérő népességszáma és ennek hatása a falura, valamint lakóira. De hogy racionális, gazdaságos-e egy településméret vagy sem, ez számára idegen volt, s minden bizonnyal fel sem merülhetett kérdésként. Erdei teljes, önálló falvakról és részfa Ivókról beszélt legfeljebb, és nem racionális, illetve irracionális településekről. ,.Részfalvaknak nevezhetjük az .. . önállásra képtelen kis településeket, . . . Mindaddig ilyen a falu, ameddig a helyi önálláshoz szükséges kiegészülést helyben meg nem tudja teremteni. Tehát ameddig nincs temploma, tanítója, kereskedője, iparosa és saját igazgatási szerve... Ha azonban mindene megvan már egy falunak, osak éppen igazgatási önállósága hiányzik még, társadalmi szempontból már bízvást teljes falunak nevezhetjük. Statisztikailag pedig körülbelül 1000 lakos körül van az a határ, ahol már teljessé válhat a falu."

9 Igaz, ma minden bizonnyal más kritériumai vanmak annak, hogy társadalmi szempontból teljessé váljon egy falu, talán nem is 1000 fő a népességszám-feltétel. A hangsúly itt nem is ezeken van, a népességszám jelentőségét inkább az adja, hogy bizonyos szint alatt lehetetlenné teszi a falu társadalmi teljességének létrejöttét, de hogy ezek a kistelepülések nem racionálisak, ez megkérdőjelezhető. Máskülönben mi magyarázná fennmaradásukat és virágzását — a múltban és a jelenben, Magyarországon és Nyugat-Európában — azoknak, melyek a várossal vagy más fejlettebb településsel intenzív, jó közlekedési kapcsolatot tudnak kialakítani. Az viszont igaz, hogy ma Magyarországon az egészen kis népességszámú települések (2—300 fő alatt) valóban a közvetlen veszélyeztetettség állapotába kerülnek és 100 fő népességszám alatt kihalásuk rövid időtávon is elkerülhetetlen,