Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)

II. rész Korreferátumok - Bezerédy Győző: Adatok Pécs felszabadulásának történetéhez (1944)

Vizsgáljuk meg a probléma másik oldalát. Mit tudott tenni a lakosság a katasztrófa elkerülése érdekében? A német megszállás, majd a nyilasok hatalomrakerülése a döbbenet erejével hatott Pécsett is mindazokra, kik ellenségei voltak a háborúnak, a fasizmusnak. Még fölocsúdásira sem volt idő, a fasiszták máris lecsaptak ezekre. Kommunistákat, baloldali munkásokat tartóztattak le. Letartóztatták és internálták a polgári ellenzék vezetőit, Perr Viktort, Balassa Miklóst, a szociáldemokratái Tolnai Józsefet, s a velük szimpatizáló, korábbi főispánt, Nikolits Mihályt. Mások illegalitásba vonultak, mint dr. Boros István. Azon kevesek, kik még szabadon mozoghattak a Mecseken, a városban bujkáltak, érezték, tenni Ikeflene valamit ezekben a nehéz órákban. A menekültek, bujkálok száma tovább emelkedett a nyilasok hatalomra jutása y tóm. Növekedett a szórványos ellenállás is. A pécsi IV. csendőrnyomozó alosztály parancsnok alezredese, a belügyminiszterhez tett jelentésében a lakosság ellenállásáról, szabotálásáról, fegyverkezéséről számolt be. Többek között arról írt, hogy a kiürítési parancsot nem lehet teljesíteni, mert nincs szállítóeszköz, mert a vasutasok és a mozdonyvezetők szabotálnak, mert a lakosság nem akarja elhagyni a helyét. Egyre erőteljesebb baloldali agitációról ír megdöbbenve, majd a következőket jelenti: „Bizalmas éntesüléseink szerint, a bányászok és a munkások közül többen az erdőbe mentek és a várost elhagyva készülnek, hogy így várják be a bolsevista orosz haderőt. Hírszerzőim szerint közülük többen fegyvereikkél is rendelkeznek. A kőbányákból a munkások a robbanóanyagot is magukkal vitték. A munkások és tisztviselők készek orra, hogy föllépjenek a gyáirak leszerelése ellen is . . ." Sajnos azonban az ellenállás nem vált fegyveressé és mindvégig csak elszigetelt volt, de még így sem volt eredménytelen. A lakosság szinte egyöntetűen szabotálta a kiürítési parancsot, s csak a nyilasok, háborús bűnösök, forradalomellenes jobboldaliak hagyták el a várost. A tisztviselők és a munkások valóban egységesen léptek fel a robbantások ellen. November 27^én egy német főhadnagy jelent meg a Gázgyár igazgatójánál, Krisztián Bélánál, s követelte, hogy a kiürítési rendelkezések értelmében, a hadviselési érdekek védelmében a Gázgyár berendezéseit, a villanytelepet, illetve a transzformátorállomást robbantsa fel. Krisztián Béla ezt megtagadta. Az István akna felrobbantását maguk a munkások szabotálták. Szerencsére a katonák között is akadtak olyanok, íleitk merteik tenni is valamit. Ezek egyike a városbon tartózkodó legmagasabb rangú katonatiszt, Marossy László alezredes volt. Marossy október 23-a után Budapesten találkozott Kiss János altá'bornaggyal, kit még Pécsről ismert 1932—33-ból, amikor az ai 4. hatáirőrezred parancsnoka volt. Kiss Jánossal megbeszélték a teendőiket. Az altábornagytól utasításokot vett át az ellenállás megszervezésére vonatkozóan. Haditerve, zsebében október 25^01 november 22-ig tartó szabadságos papírral, illegálisain, polgári, sőt munkásruhába öltözve Pécsett és környékén fejtett ki tevékeny szervező munkát. Tevékenysége azonban nem maradt titokban, letartóztat'^k, de kiszabadul, s folytatja ott, ahol abbahagyta letartóztatása előtt. Felkeresi a magyar fegyveres alakulatokat, s utasítja őket, hogy ne fogjanak fegyvert a szovjetek ellen. Határozott fellépésével megakadályozta az 52ó. sz., még ki nem ürített hadikórház elszállítását. Tagja lett annak a csoportnak, kik fehér zászlóul fogadták a szovjet csapatokat