Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)

I. rész Előadások - Kanyar József: Népoktatás és közművelődés Dél-Dunántúlon (1777-1868)

követi utasításai közé sorolta az akadémia Pécsre történő újbóli visszahelyezésének a sürgetését az országgyűlésen — mindhiába. Ezzel a régió a 20'. századig egyetem né lik ül maradt. A hódoltság alatti pusztulásnak a következményei még a későbbi századokon keresztül is szembetű nőeik voltak a tájon. E tekintetben Dél-Dunántúl rendkívül hátrányos helyzetben volt Észak-Dunántúllal szemben. 1766-ban még csak két középiskola működött a tájban, egyetlen püspöki szeminárium, addig Észak-Dunántúlon már 12 középiskola és egy akadémia, s 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola. Ezeknek az aránya a századfordulóra még mit sem változott. 1792ben még mindig csak 3 középiskola található a déli négy megye területén, s átmenetileg egy akadémia és egy püspöki szeminárium, míg Észak-Dunántúlon ugyanakkor 11 középiskola és 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola. De a többi paraméterek is a Dél-Dunántúl hátrányos helyzetére utalnak. Míg Észak-Dunántúlon — az 1787-es népességszámot véve alapul - 83 486 lakos jutott egy középiskolára, addig Dél-Dunántúlon a kétszeresénél is több: 236 466. Míg Észak-Dunántúlon a középiskolák sűrűségére utalóan: az iskolák egymástól való távolsága 35,50 km volt, ez az átlag Dél-Dunántúlon már több mint a kétszerese: 84,20 km volt. Ennél már csak a horvát—szlavón területek középiskoláinak az átlaga volt rosszabb. A feudalizmus határmezsgyéjén azonban már jelentős előrelépés történt a fő- és a középiskolázás területén. Egymás után nyitották meg kapuikat az érseki, a püspöki és a királyi katolikus tanítóképzők is a régióban. Észak-Dunántúlon Győrben (kir. katolikus, 1847), Esztergomban (érseki, 1842) és Sopronban (evangélikus, 1858), Dél-Dunántúlon pedig Pécsett (püspöki, 1831), Nagykanizsán (kir. katolikus, 1845) és Csurgón (állami, 1869). 1846-ban már jelentős változások történtek a régiónkban is. Észak-Dunántúlon ekkor már 10 főiskola (köztük 4 papnevelde) és 16 középiskola működött, s az 1846-os népességszámhoz viszonyítottan 81 958 lakos jutott egy középiskolára. DélDunántúlon pedig már 3 főiskola (az egyik papnevelde) és 10 középiskola működött, 100 911 lakos jutván egy középiskolára, még mindig jelentős hátrányban. Ennél jóval kedvezőtlenebb volt a két régióban — Dé'l-DunántűI hátrányára — a főiskoláknak a lakosság számához mért aránya. Míg Észak-Dunántúlon az egy főiskolára jutó lakosok száma 131 134 volt, addig Dél-Dunántúlon ez az arány két és félsze résénél is több, azaz 336 370 volt. Észak-Dunántúlnál mindenkor hátrányosabb helyzetben lévő Dél-Dunántúl fő- és középiskolai ellátottságának az áttekintése után, a régió népiskolai és közművelődési viszonyait is tekintsük át. Előbb nézzük át a Pécsi Római Katolikus Egyházmegye népiskoláinak alapítási esztendeiről készült táblázatot, majd a közművelődés területéről — régiónk hátrányos helyzetére ugyancsak utaló — könyvnyomda kultúránk adatait, utána pedig vizsgáljuk meg a népiskolázás tekintetében is DélDunántúl hátrányosabb helyzetét Észak-Dunántúllal szemben.