Baranyai krónikaírás 5. (Pécs, 1980)

III. rész DOKUMENTUMOK - Mányi Lajos: A szentegáti Biedermann-uradalom életéről, munkájáról az Állami Gazdaság megalakulásáig

Pécsről a zsidókat Mauthausenba akarták vinni. Oda került volna a báró is, de Katinka bárónő sógora (nővérének férje), dr. Zimmermann, szívspecialista volt és Hitler szívorvosa is, s valahogy ennek révén nem vitték el, hanem hazaengedték. A báró bebörtönzése előtt nem ivott sosem bort. Kiszabadulása után — főként társaságban — naponta több litert is megivott. Közvetlenül a német megszállás előtt kb. fél évig volt a kastélyban egy 25—30 év körüli nő. Azt mondták róla, hogy franciakisasszony. Franciául beszélt. Vele egyidőben egy férfi is tartózkodott Szentegáton, aki angolul beszélt. Az 1944. márciusi német megszállás után a németek azonnal kijöttek Szentegátra, de kiérkezésük előtt két órával ,,egy angol" repülőgép leszállt a lóhereföldre és elvitte mindkettőt. A bárónő hangoztatta az emberek előtt, hogy nyugodtan dolgozhatnak a határban, mert a liberátorok tudják, hogy ez Biedermann-birtok és azt nem bántják. A környéken kisebb állatfalkára (pl. juhokra) is lőttek és bombát dobtak, de a szentegátiakat tényleg nem bántották. Az elmondottak nem bizonyítják egyértelműen, hogy báró Biedermann Imre valóban ellenálló lett volna. Ebben az időben sokan szereztek be olyan igazolást, ami alapján megtarthattak 300 kh. területet volt birtokukból. Tehát maga a 300 kh. terület meghagyása sem bizonyíték. Az viszont tény, hogy 1949-ben, amikor a családnak el kellett költözni Szentegátról, a báró, mint tartalékos százados, őrnagyi rangban, a budapesti IX. kerületi rendőrfőkapitány lett. Felesége a francia követségen lett tolmács. Szentegát felszabadítása 1944 decemberében már vitathatatlanul látszott, hogy a szovjet csapatok Szentegátra is eljutnak. A báró és családja ennek ellenére nem tett kísérletet arra, hogy esetleg elmeneküljön. Volt alkalmazottai szerint nem kellett félnie, mert: „közvetlen" ember volt. A felesége már más volt. . . Értékeiket biztonságba helyezték a felszabadulást megelőzően. A szentegáti pincébe elfalaztak ezüstneműket, szobrokat és szőnyegeket. Egy hónap múlva szedték elő. A szőnyegek tönkrementek; aranytárgyaikat — állítólag — a németlukafai erdészhez vitték el, aki elásta azokat. A Pécs—Szigetvár között folyó harcok idején a puszta lakói a kastély pincéjében találtak védelmet. Fakkokat rekesztettek el a pincében és családonként abban voltak. Általában a nők és a gyermekek voltak a pincében. A férfiak zavartalanul végezték a munkájukat. A bárói család sem lakott a pincében. A csendőrök 1944 októberében elvonultak Dencsházáról. A németek az Almás-patak innenső oldalán, Szigetvártól Sellyéig leálltak védelembe: ritkán és csak könnyű fegyverekkel. December 6-án (mások szerint 4-én vagy 5-én) jöttek az első szovjet katonák Szentegátra. Az itt lakók azt mondták, hogy megjöttek a „mikulások". A katonák az esős idő ellenére gyalog, az árokban futva jöttek. A németek nem fejtettek ki komoly ellenállást. Mikor látták, hogy a szovjetek megérkeztek, 5 kocsival el kezdtek visszavonulni. A bevonulóktól kb. 100 méterre hagyták el a pusztát, de a szovjet katonák azt mondták, hogy „curikk", és nem lőttek rájuk. A szovjet csapatok bevonulási iránya Sumony, Katádfa, Bánfa és Szentegát volt. Hajnalban 10—12 szovjet katona jött be a kastélyba egy tartalékos tiszt veze-