Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)

II. rész A TESTKULTÚRA FEJLŐDÉSÉNEK ÚTJA 1921-TÖL A FELSZABADULÁSIG - IV. A sportágak fejlődése 1921-1944 között

Fölényes biztonsággal győzték le a helyi úszók a Délvidék válogatottját. Vízilab­dában is Pécs győzött 4-1 arányban/' 7 1942. Dr. Várnagy Elemér lett a MUSZ Délnyugat Kerület elnöke. Az e hónap­ban megtartott közgyűlésen az alábbi tisztikart választották: alelnök Dulánszky Nándor, Babits Mihály; kapitány Abay Nemes Oszkár, jegyző Bilits F., tanács­tagok Heinesz Jenő. Ebben az évben nem került kimagasló versenyre sor Pécsett. Elsősorban a tö­megességre törekedtek és nagy energiát fektettek az országos úszóhét pécsi meg­rendezésére augusztus hó folyamán/' 8 1943 áprilisban a kerület évi rendes közgyűlését tartotta, ahol a volt vezetőséget erősítették meg. A júliusban megrendezett kerületi bajnokság új csúcsot hozott, mégpedig néző­csúcsot, ugyanis a pécsi versenyen nem kevesebb, mint 5000 néző volt jelen. Ezt az úszó nézőcsúcsot nem, döntötték meg Pécsett soha. 49 A katonaságra való felkészülés egyik alapvető feladata az ifjúság úszni tudásá­nak elérése, nevelése. A MUSZ ezen feladat végrehajtására létrehozta a vidéki szer­vezetét, megyében és az uszodával vagy úszómedencével rendelkező helységekben. Baranya megyei megbízott: dr. Bilits Ferenc. Helyi megbízottak: Pécs: Hunyad­vári Béla, Hosszúhetény: Hajdy István, Szigetvár: Molnár Gyula, Mohács: Ritter József, Sásd: dr. Varjas László, Siklós: Szentgrothy Lajos. Cél: minden alkalom, mód és eszköz felhasználásával lehetővé tenni a serdülő magyar ifjúság testben és lélekben egyaránt egységes nevelését. 50 1944. Júliusban a leventék sikeresen szerepeltek a nagykanizsai versenyen. Au­gusztusban helyezéseket szereztek a budapesti versenyen. Ez ideig Pécsett nem rendeztek versenyt, melyet a helyi sajtó is kifogásolt. Erre már nem került sor. 51 JEGYZETEK 1 Dunántúl, 1924. VII. 12, 31. sz. ,,Pécs úszósportjáról". 2 Dunántúl, 1924. VIII. 9, 12. sz. 3 Dunántúl, 1924. IX. 12, 13. sz. • Uo. 1925. VII. 12. sz. Mohácsi Híradó, 1925. VIII. 9. sz. r ' Dunántúl, 1925. VIII. 26. sz. 7 Uo. 1926. VII. 20. sz. 8 Uo. 1926. VII. 27. sz. 9 Uo. 1927. VI. 21. sz. 10 Uo. 1927. VIII. 22. sz. 11 Uo. 1928. VI. 26, VII. 18, 31. sz. 12 Uo. 1928. VIII. 15. sz. 12 Uo. 1928. VIII. 15. sz. 13 Uo. 1928. XI. i. sz. 14 Uo. 1929. V. 23, VI. 4. sz. 15 Uo. 1929. VII. 14, 17, IX. i, 8, X. 17. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom