Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM A HÚSZAS ÉVEK DEREKÁN

kezett ekkor, amelyben jelentős szerepük volt a baloldali ellenzéki munkásoknak. Képesek voltak ezek a helyi csoportok a bizalmi hálózatukkal a legkiélezettebb helyzetben is irányítók maradni, a munkásság döntő többsége őket követte. Ennek az volt elsősorban az oka, hogy akár a bányamunkás, vagy építőipari bizalmi testület a sztrájkmozgalmak, bérmozgalmak idején nemcsak vezetőkként szerepeltek, hanem együtt buktak is a mozgalommal. Míg a szaktanács vezetői, elnökei, titkárok, rendszerint kivonták magukat az élesebb helyzetből, a bizalmiak szerepe éppen ekkor nőtt meg. A pécsi építőipari munkásság 1926-1929 között olyan főbizalmi testülettel rendelkezett, amely 21 tagú volt. Egy-egy főbizalmihoz 2-4 kisebb vállalat tartozott, ahol 1-2 bizalmi működött, állandó kapcsolatban voltak egymással, engedélyt sem kértek gyűléseik megtartására, mert képesek voltak fél óra leforgása alatt egymást értesíteni a legfontosabb információkról. Jellemző módon az 1924 áprilisi és az augusztusi sztrájk idején, amikor több száz építőipari szervezett munkás vidékre távozott napszámos munkát keresni, fél nap alatt értesültek a másnapi sürgős munkafelvételről. A rendőrség is megdöbbenéssel állapította meg, hogy a sztrájk nem züllesztette szét, hanem változatlanul „elgondolkodásra szükséges .. ." egységben és kapcsolatban találta a szakszervezetüket. 3. Az MSZDP pécsi szervezetének harca a szakszervezetek megerősítéséért, a munkanélküliség felszámolásáért Az 1924 februári szociáldemokrata pártválasztmány ülésén Dick György beszámolójában a legelső, legfontosabb feladatul a szakszervezetek megerősítését és a munkanélküliség elleni harcot jelölte meg. A párttitkárt és egyben a Pécsi Szakszervezeti Tanács titkárát erre a megállapításra a központi intenciók mellett, a valóságos helyzet is késztette. Beszédében hivatkozott is az okokra: ,, . . . mindennap nagy csoportok jelennek meg a Zrínyi utcai pártházban, akik kérnek, könyörögnek, hogy lépjünk valamit, mert családjuk éhezik, nincs ruházkodni valóra pénzük, szégyenteljes helyzetben vannak, bármilyen munkára vállalkoznának. Közöttük régi elvtársaink vannak nagy számban . .. számomra is megrendítő .. ." Valóban nem szorul újabb bizonyításra, hogy helyesen indult ki a vezetőség, amikor munkaprogramjában a „munkaalkalmak megteremtéséért folytatandó harcot központi feladatnak jelölte meg". Helyeselhető, hogy ezt a szakszervezetek megerősítésével kapcsolta össze. A „harc" a szakszervezetek megerősödésétől az eléje tűzött céloktól, feladatoktól függött. A küzdelem módszerén, az alkalmazott politikai taktikán nagyon sok múlott. A szakszervezetek megerősítéséért folyó harc eseményeinek bemutatása előtt szükségesnek tűnik megállapítani azt, hogy a vizsgált időszakban milyen nagyságrendű volt az a munkásbázis, amelyre támaszkodhatott, amelyért küzdött a pécsi pártszervezet és szaktanács vezetősége. 192 5-1927 között a Belügyminisztériumban a szakszervezeti ügyeket Sztranyavszky Sándor intézte. Bethlen miniszterelnök intencióinak megfelelően nagy jelentősé-