Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM A HÚSZAS ÉVEK DEREKÁN
ződések pontjait - közöttük a nyolcórás műszakok betartását -, tízszázalékos béremelést adtak, a sztrájk győzelemmel ért véget. 47 A városi építkezések 1927-28. évben lényegesen nagyobb lehetőséget adtak az. építési vállalkozóknak. Ez abban nyilvánult meg, hogy a legkedvezőbb építkezési szezonban, május és augusztus között a munkanélküliek száma csupán 150 fő volt, de január, április, szeptember, december között szinte valamennyi építkezésen leállt a munka és a munkanélküliek száma ismét majdnem elérte az ezer főt. A szociáldemokrata pártszervezet vezetősége és a szaktanács elnöksége a nagy munkanélküliségre való tekintettel kérvényt nyújtott be a városi törvényhatósági bizottságba.' A dokumentum az ellen tiltakozott, hogy jelentős pécsi építkezéseken (Pius- és gyárvárosi templom építkezésen, Mór Kollégium stb.) csak keresztényszocialista munkásokat alkalmaztak, inkább vidékről toboroztak munkásokat, de a szociáldemokrata szervezethez tartozókat nem vették fel. Dick György és Hergert Antal a beadványban arra hívták fel a tanács figyelmét, hogy a szaktanács már nagy érdemeket szerzett azzal, hogy megakadályozta a kitörni készülő sztrájkokat és így a városi építkezéseket megóvta a határidő elmaradásoktól. Ugyanakkor burkolt fenyegetést is tartalmazott a dokumentum, amikor az alkalmazásnál a politikai megkülönböztetés eltörlését kérte: „...az ilyen anomáliák további fennmaradása esetén a szociáldemokrata kötelékben lévők ellensúlyozásul retorzióval fognak élni, s nem lesz a vezetőség abban a helyzetben, hogy azt megakadályozza . . .". 48 1928-ban és 1929 elején a MÉMOSZ helyi csoportjában fellépő elkeseredettség, az ismét erősödő munkanélküliség miatt, az évi pártgyűlésen súlyos bírálatban jelentkezett, amelyről mind a vezetőség, mind a Népszava mélyen hallgatott. Szegedi József, Barta István, Kocsis Ferenc, Szabó András szólaltak fel, Dick György személyét sem kímélve a pártvezetőséget tették felelőssé, hogy beadványozással töltik idejüket és annyit sem tudtak elérni, hogy több munkahelyen a keresztény szocialista párti munkások mellett a közel kétszáz szocialista szakszervezeti munkás kapjon munkaalkalmat. Szabó András, Dick szemére vetette, hogy húsz éve a szakmában dolgozó kőművesek ,, . . . vehették a kalapot és sétálnak az utcán, hogy valamiféle tróger munkához jussanak egy-egy alkalommal. Ugyanakkor a keresztényszocialista hóbortban szenvedő es a csuhásokhoz húzó munkaadók vidékről fusereket hoztak . . .". A párttitkár lekommunistázta az elégedetlenkedőket, kijelentve, hogy Pécs város hatóságai a pártvezetőség beadványára válaszolva közölték, hogy a városi finanszírozású építkezéseken csak pécsi munkásokat fognak ezentúl alkalmazni. Kérte azután, hogy az ilyen felszólalókat a helyi csoport vezetősége rendszabályozza meg . . ,". 49 A szaktanács is úgy érezte, hogy a szokásosnál nagyobb feszültség uralkodik az építőmunkásság körében. 1928 augusztusában, majd megismételve 1929 augusztusban röplapot adott ki, amelyben az építőipari válság elmélyülését, elhúzódását, sőt állandó fokozódását hangsúlyozta. A legnagyobb nyárban sem jut munkaalkalomhoz a dolgozók 40-50%-a. Elítélte a politikai megkülönböztetést. Élesen bírálta a munkaadókat, akik újra megszegték a kollektív szerződésben meghatározott munkabéreket és a vidékről és a keresztény szocialista szakszervezetből verbuvált kontárokkal építtetve, azoknak alacsonyabb munkabéreket adnak. Esetenként szociáldemokrata munkásokat is felvettek keresztény szocialista védnökség alá helyezett egyházi építkezésekre azzal, hogy kötelesek az alacsony munkabérért dolgozni. így ütnek rést az építőipari munkásság kollektív szerződésén. A MÉMOSZ helyi cso-