Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HÁBORÚ ÉS A FASIZMUS ELLEN

hogy inkább ne működjön a szakszervezet, sem hogy tevékenységével a tagságnak „kellemetlenséget" okozzon.

111 Ennek következménye, hogy a termelés továbbra is folyamatos, s minden olyan törekvés, amely annak megzavarására, akadályozására irányul, hallatlan nehézségbe ütközött, s igazi elszántságot kívánt. Ebben a légkörben is volt azonban a bányászoknak bátorsága ahhoz, hogy május i-ét megünnepeljék. A vasasi Thomen-aknán 302 bányászból m, a mecsekszabolcsi Szt. István-aknán 229-ből 93, a Ferenc József-aknán 171-ből 10 és a Pécs-bányatelepen 254 főből 170 jelent meg a műszakon. Komlón 25 munkás maradt el a reggeli munkakezdéstől. A távolmaradtak kisebb csoportokban kirándultak a környező erdőkbe, „ezeknek a kirándulásoknak azonban gyűlés jellege volt", írta az egykori csendőrségi jelentés.

112 Volt azért olyan szakszervezeti vezető is, mint Sudár István meszesi bányász, aki a tagság előtt kijelentette: nem kell félni a szakszervezetek feloszlatásától és az internálástól sem szabad megijedni, mert ha esetleg internáltak is valakit, az 1-2 hónap múlva úgy is ki fog szabadulni, hiszen az oroszok már a Kárpátoknál vannak és a rendszer is rövidesen eltűnik. Ez a véleménye azzal a következménynyel járt, hogy a pécsi nyomozó alosztály javaslatára internálták.

113 A bányamunkásság általános magatartásáról a következőképpen számolt be a pécsbányatelepi rendőrkirendeltség vezetője május első felében: ,, . . . az országban történt politikai változást minden politikai kilengéstől mentesen fogadta és jelenleg várakozó álláspontra helyezkedve, abban reménykedik, hogy a rendszer-változás következtében a bányamunkásság helyzete gazdasági és szociális téren javulni fog. A baloldali munkásság az idő szerint zárkózott magatartást tanúsít. A szakszervezet vezetősége és tagjai a rendszerváltozás óta minden szervezkedési és agitációs tevékenységtől távol tartja magát." Tolnai József, aki egy évtizeden keresztül a pécsi szervezett legális mozgalom meghatározó egyénisége volt, a megszállás után azonnal elhagyta a várost, s a következőket írta egy levélben : „ . . . Én egyébként láthatatlan vagyok és a helyzetem hasonlít Mohamed koporsójához. Egyelőre nem tudom, mit kezdjek, és ha tudnám is, nincs rá lehetőségem . . ." A kialakult helyzet némileg nyomon követhető azokon a leveleken keresztül is, amelyeket Tolnai az elkövetkező hetekben Kabók Lajosnak írt.

114 Tartózkodási helyét hamarosan felfedezték és Pécsre hozták, ahol több órás kihallgatás után amely félig sikerült. . .", a városban kell maradnia, s rendszeresen kellett jelentkeznie, „ ... de legalább vége az idegölő bizonytalanságnak", írta. Nagyon jellemző, hogy egyik legnagyobb problémája, hogy lakása környékét kijelölték gettónak, s ezért el kell hagyniok a házukat, de nem tudja, hogy hová menjen, mert ,, . . . a legjobb zsidólakásokat már lefoglalták . . ." Ez a problémája hamarosan megoldódik, mert május 12-én arról számol be, hogy ,, . . . Lakásunk, amelyet 'kiutaltak, igen lakályos és modern, gyönyörű helyen, a Mecsek lábánál. Ha lehet, miután ennek a lehetősége most már megvan", faluról hazahozzák a bútort és a kislányát is. Közben megkísérelte, hogy elhelyezkedjen valahol. Kérte a Sopiane gyárba való felvételét, amely kezdetben sikerrel is kecsegtetett, de később elbukott azon, hogy a katonai parancsnok nem adta meg hozzájárulását. A kudarcból azt vonja le következtetésként, hogy Pécs túlságosan kis város ahhoz, hogy új egzisztenciát teremtsen magának. Teljes bizonytalanságát mutatja egy másik levélrészlet: „...elmenni sem tanácsos. . . . Most a pártok részéről folyik értem egy versengés. Mind a három nyilaspárt megkörnyékezett, és igyekszik magának megszerezni, és persze rajtam keresztül a volt tagokat is. Minden jellemző a mai időre . . ."