Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HÁBORÚ ÉS A FASIZMUS ELLEN

táriátusának jövője nyugszik".

53 Számítanak arra, hogy a hatóságok letartóztatják azokat, akikről feltételezik, hogy kommunista érzelműek, tudják, hogy ez őket is fenyegeti, még sem kísérlik meg, hogy illegalitásba vonuljanak. Júliusban mindkettőjüket letartóztatják „kommunista agitáció, háborúellenes nyilatkozatok" miatt, majd internálják őket. Letartóztatásukkal kapcsolatban Tolnai a vezetőség ülésén úgy nyilatkozik, hogy meggyőződése, hogy nem csináltak semmit, s a rendőrspiclik juttatták őket internálótáborba. Azzal is érvelt, hogy a letartóztatott elvtársakat több alkalommal figyelmeztette, ne tartsanak fenn kapcsolatot külső, szélsőséges egyénekkel. Besúgó spiclik, most a szociáldemokrata vezetőket vádolják, hogy kiszolgáltatták az internáltakat a rendőrségnek. Bizonyos, hogy ilyen aljasságra Tolnai nem vetemedett, de Babelláékkal folytatott vitája során kialakult véleménye önmagában is elegendő lett volna arra, hogy a rendőrség figyelmét méginkább rájuk irányítsa. Az is tény, hogy éveken keresztül rendszeresen jelen volt az összejöveteleken egy Király Imre nevű földmunkás, akiről kiderült, hogy nyilas párt tagja és rendőrségi besúgó. A házkutatások és a kommunisták letartóztatása nagy megdöbbenést váltottak ki a szociáldemokraták között. Az események azonban elsősorban abba az irányba terelték őket, hogy magatartásukkal nehogy kivívják a hatóságok megtorlását. A gyülekezési korlátozás értelmében a helyi csoportok minden szakmában beszüntették működésüket és csak hivatalos ügyfélfogadást tartottak. A vezetőség összejövetelei is rendszertelenebbé váltak, s igyekeztek ezeket is teljes titokban tartani a tagság előtt is, nehogy a szervezet legalitását veszélyeztető következményei legyenek. Több szakma létszáma teljesen összezsugorodott, a vasmunkásoké 120-ról 30 főre, másoké 5-6 főre csökkent. A pártvezetés véleménye szerint ennek oka a helyi csoportok vezetőségében keresendő, mert elhanyagolják a szakszervezeti munkát, alig van kapcsolatuk a tagsággal. A szovjet-német háború kirobbanását követő pánikhangulat azonban fokozatosan feloldódott, a tevékenység kezdett hozzáigazodni az életbe lépett korlátozó rendelkezésekhez. A sorok újjászervezéséhez a lélektani lehetőség ismét kezdett kialakulni. A központi szakszervezeti testületek képviselői elég rendszeresen megjelennek Pécsett és megkísérlik a szétzilált szervezetek életre keltését. A kibontakozást a hatóságok korlátozó intézkedésein túl, erősen nehezítette, hogy az ismert, régi vezetők jó része már korábban visszavonultan élt, s bár fenntartották elvileg a szociáldemokrata mozgalommal való kapcsolatukat, tényleges tevékenységet nem fejtettek ki, munkástársaikkal lazult a kapcsolatuk, s a pécsi központtal is meglehetősen esetleges volt az. A kibontakozás első jelei a bányavidéken (jelentkeztek, a munkások többnyire az esti órákban, félreeső útszéli kocsmákban jöttek össze és bizalmas beszélgetéseket folytattak régi vezetőikkel. A szervezkedésnek ilyen előjelei minden bányánál érzékelhetőek voltak. Pécsre utazott Jelinek Ferenc bányász szakszervezeti titkár is, hogy tanácsokat adjon a szervezkedés végrehajtásához, ö maga nem ment ki a bányaterületre, mert tudta, hogy tevékenységét a rendőri szervek nyomon követik. A szervezkedés egyik közvetlen irányítója Buzsáki Imre, a bányavállalat villanytelepének munkása volt. A bányatelepeken ugyanakkor igen erős volt a Volksbund szerveződés. Lackner Sebestyén mecsekszabolcsi orvos, a Volksbund csoportvezetője rendkívül energikus irányítását ráerőszakolta a környező bányatelepekre is. Tevékenységét a vállalat is szimpátiával támogatta. Ennek hatására kialakult egy olyan helyzet, hogy a ható-