Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

igen súlyos helyzetben van az évek óta tartó gazdasági válság, az építkezések hiánya miatt. Ezért felirattal fordultak az érdekelt hatóságokhoz. A munkaalkalmak előmozdítása érdekében, az egész ország területére haladéktalanul állítsák vissza a házadómentességet. A város és a vármegye a munkásság képviselőinek meghívásával hívjon össze építőipari ankétot a munkaalkalmak feltárása érdekében. Igen élesen bírálták az ínségmunkát, amely „tönkreteszi az ipart és a kereskedelmet, a munkabéreket letöri, a munkásokat lezülleszti". Követelik, hogy a közületek által minden szakmunkát vállalkozónak adjanak ki, amit szükségmunka keretében a kollektív szerződésben előírt feltételek mellett végezzen el. Követelték a munkanélküliség elleni biztosítás törvénybeiktatatását, az önhibájukon kívül munkanélküliek részére ellenszolgáltatás nélküli segélyt, 40 órás munkahét bevezetését a létminimum biztosítása mellett.

33 Az építőmunkás gyűlés határozatait, az elmúlt évhez hasonlóan Tolnai József eljuttatta a polgármesterhez, kérve, hogy az illetékes minisztériumhoz pártolóan továbbítsa. Március 17-én a polgármester jegyzékben válaszolt. Ebben kiegészítő magyarázatokat kért az ínségmunkával kapcsolatban, illetve követelésekre vonatkozóan. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a javaslatot ebben a formában nem tartja alkalmasnak arra, hogy továbbítsa, mert az több minisztériumra tartozik. Kérte a határozat teljes átszerkesztését, erre azonban nem került sor. A közgyűlés után néhány héttel már ismét gyűlésre hívják az építőipari munkásokat, s a röplapon helyzetük napról napra való rosszabbodásáról szólnak, s arról, hogy a vállalkozók a legtöbb helyen nem tartják be a szerződéseket, lecsökkentik a munkabéreket, s a túlórázásokkal növelik a munkanélküliséget.

34 Júniusban az építőipari munkások szakszervezete megfellebbezte azt a határozatot, amit a bérmegállapító bizottság az építőipari legkisebb munkabérek tárgyában hozott, mert az újonnan megállapított bérek lényegesen alacsonyabbak voltak, mint amit a kollektív szerződések biztosítottak az építőipari munkások számára.

35 A bérkérdés azonban szinte folyamatosan napirenden maradt. 1937 márciusában a munkaadókkal folytatott békés tárgyalások eredményeként elérték, hogy az 54 filléres alapbért 6Ù fillérre felemelték. Az időközben végbement áremelkedések miatt azonban ezt az emelést a munkások kevésnek tartották. Ezért a MÉMOSZ pécsi csoportja most együttműködve a Keresztényszocialista Építőmunkások pécsi csoportjával, memorandumot állított össze és ezt a pécsi ipartestület építőipari szakosztályának útján eljuttatta a munkaadóknak. Ebben 70 filléres órabért követeltek az elsőrendű munkásnak, 60 filléres órabért az egy éven alul dolgozó szakmunkásnak, 40 filléres órabért a napszámosoknak és 30 fillérest a női segédmunkásoknak. A munkaadók erre a memorandumra júniusig semmiféle választ nem adtak. A MÉMOSZ pécsi csoportjának gyűlése június 21-én határozatot hozott, hogy másnap minden munkahelyen 10-12 óráig beszüntetik a munkát, hogy ezzel figyelmeztessék a munkaadókat a bérkérdés rendezésére, illetve felhívják a hatóságok figyelmét a bérrendezés elkerülhetetlenségére. Elhatározták azt is, hogy minden munkahelyről egy-egy munkás a többiek képviseletében a figyelmeztető sztrájk idején megjelenik a Munkásotthonban, hogy ezzel is kidomborítsák a munkaszünet jelentőségét. Mindezekkel egyidejűleg egy küldöttség felkeresi a polgármestert és az ipartestület építőipari szakosztályát és a MÉMOSZ helyi csoportja és a Keresztényszocialista munkások pécsi csoportja vezetősége által aláírt memorandumot nyújt át részükre. E határozatnak megfelelően június 22-én a munkabeszüntetéssel egyidejűje