Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
alacsony munkabérek mellett foglalkoztatják az üzemi munkásokat. A kemencemunkások akik 50-55 fokos melegben dolgoznak 26-32 filléres órabért, a nyers szén osztályozásánál dolgozók 24-26 fillér órabért kaptak. A polgármester a memorandum kézhezvételét követően tájékozódott a város több nagyobb üzeménél (DGT, Zsolnay-gyár, MÁV főműhely stb.) a bérezési viszonyokról. Egyértelműen igazolást nyert, hogy a Kokszmű munkásainak aránytalanul alacsonyabb a munkabére. Ennek alapján kérte a bérek rendezését. Közbenjárására megtörtént a bérek méltányos emelése, amelyet a szakszervezet is tudomásul vett. 27 Az építőipar pangása változatlanul tovább tartott. A szakszervezeti bizottság egy nagygyűlés összehívását tervezte 1935 májusban, ahogy röplapjukon írták „a munkabérek - munkaidő, magán- és közmunkák megindítása céljából". 28 A nagygyűlésre május 22-én került sor, s állásfoglalásukat határozatban fogalmazták meg. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a munkások tömege áll a tavasz derekán minden munkalehetőség nélkül, a munkanélküli tartaléksereg leszorítja a még dolgozó munkások bérét úgy, hogy az építőiparban érdekelt szakmák dolgozó munkásainak életszínvonala is nagymértékben lecsökkent. A helyzetet tovább rontotta Imrédy Béla pénzügyminiszternek az a rendelete, amely súlyosan megszorította a házadómentességet és a tatarozási kedvezményeket. Ezeknek a rendeleteknek negatív hatását csak igen kis mértékben enyhítette Fabinyi Tihamér pénzügyminiszternek ugyanezen kérdésekre vonatkozó újabb rendelete, mert a már folyó munkákat nem befolyásolta, másrészt csak Budapestre szorítkozott. A rendkívül nehéz helyzetben felszólítják a kormányt és a város vezetését, hogy gondoskodjanak a munkanélküliek segélyezéséről, rendeljék el a munkanélküliek lakbérmoratóriumát és a kilakoltatások beszüntetését. A nagygyűlés tiltakozott minden olyan törekvés ellen, amely a szervezkedés szabadságának szűkítésére, vagy megszüntetésére irányult. Végül kinyilatkoztatták, hogy elutasítanak minden fasiszta jellegű érdekképviseleti rendszert, és változatlanul kitartanak a szabad szakszervezetek mellett, amelyeket mindes erővel készek megvédeni, bárhonnan érkező támadással szemben. A határozaton jól lehet érzékelni a nyomorúságos helyzetből fakadó elkeseredettséget, a hatóságok által nyújtandó segítség iránti várakozást, ugyanakkor a Gömbös-kormány szakszervezetellenes terveinek határozott elutasítását, általában a jobboldali törekvésekkel való egyértelmű szembenállást. A határozatot Tolnai József titkár eljuttatta a város polgármesteréhez, kérve, hogy járjon el a hatóságoknál az abban foglaltak érdekében. Az eredmény: „Intézkedésre nincs szükség. Irattárba." Az elutasítást nem követte az építőmunkások újabb mozgalma, erre csak a nyár derekán kerül sor. 1935 nyarán a hatósági munkaközvetítő Pécsett 12000 munkást tartott számon, s ebből 4000 volt munkanélküli. Az adatok megbízhatóak, mert az adott időszakban Pécsett működött az ország egyik legjobban megszervezett munkaközvetítője. Ennek tevékenysége kiterjedt a munkaerőpiac ellenőrzésére olyan módon, hogy szakma szerint nyilvántartotta a munkavállalókat. Adatait részben az OTI-nyilvántartásokból kapta, részben a munkások személyes jelentkezése alapján, illetve a munkaközvetítő összeírásának eredményeként kartotékozták. A nyilvántartásban 6400 szakmával rendelkező munkás szerepelt, akiknek 40%-a munkanélküli volt. (Pl. 158 asztalos, 265 gyári munkás, 192 cipész, 339 kőműves stb.)
