Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

olyan helyi politikát kialakítani, amely a DGT-vel vívott küzdelemben eredményes, hatékony lehet. Sokszor személyes, szubjektív befolyás alatt cselekszenek, s így nem egyszer kerülnek korábbi állásfoglalásaikkal ellentétbe. Mivel nem rendelkezhetnek szélesebb kitekintéssel, a nagy rutinnal, széles kapcsolattal bíró bányatőkéseknek csak abban az esetben lehetnek méltó ellenfelei, ha egységesen lépnek fel, maguk mögött tudva a bányamunkásság meghatározó tömegeit. Ezt az egységes fellépést esetenként politikai rövidlátás, vagy az eltérő helyi érdekek nehezítik. Ezeken felülemelkedni csak a pécsi szervezeteket irányító titkárság segítségével lehetne. Tolnainak a személye alkalmas ugyan, de a központi irányvonallal való azonosulása, a kompromisszumokra való erős hajlama gyakran a kelleténél nagyobb engedmények tételére ösztönzik a mielőbbi megegyezés érdekében. Bertrandt Antal, a bányász szakszervezet központi titkára nem egyszer tanújelét adta, hogy egyértelműen a peyeri vonal követője. A bányamunkásság minden radikálisabb megmozdulása aggodalommal töltötte el, hogy mögötte a KMP szervezőmunkája húzódik meg. A mozgalmak mielőbbi leszerelésére irányuló magatartása kizárta, hogy a pécsi bányamunkásság érdekeit következetesen képviselhesse. Bizonyos, hogy ezek a körülmények meghatározóan közrejátszottak abban, hogy az 1936-os esztendőben a pécsi bányamunkásmozgalom nem jelentkezik egyetlen olyan fellépéssel sem, amely az ország közvéleményének figyelmét magára vonná, s arról sem beszélhetünk, hogy ez az időszak az erőgyűjtésé az elkövetkező nagy feladathoz. A gazdasági és politikai viszonyok ugyanakkor országosan a korábbi éveket meghaladó számban eredményeznek sztrájkokat, amelyek mögött ott kell látni a francia és spanyol példa nyomán nálunk is egyre terjedő népfront gondolat mozgósító hatását. Ezzel egyidejűleg azonban megindult a jobboldal egyre erősödő támadása is, ami rövid időn belül védekezésre késztette a szociáldemokrata párt vezetését. Ennek központi magva pedig ismét az akciók megfékezése, a mindenféle radikálisabb lépéstől való megóvása a mozgalomnak, nehogy ezzel a szélsőjobboldal további aktivizálódását segítsék elő. Nyilatkozatot adtak ki, amely szerint az MSZDP politikáját sem a múltban, sem a jelenben nem irányították külföldi események, alapvető ellentét van a szociáldemokraták és a bolsevizmus világszemlélete között, a munkásság bérmozgalmainak nincs semmiféle politikai célzata. A központi pártvezetés instrukciói a politikai szervezkedés hangtalan, szívós vitelére irányultak. A hatalommal való nyílt összeütközés elkerülését indokolta a Gömbös halála után bekövetkezett kormány változás, s az új kormány első megnyilatkozásai. Darányi szociáldemokrata vezetők előtt nyilatkozott „a pártot a magyar közélet egyik tényezőjének tartja, amelynek működése fölött eltérőek lehetnek a vélemények, de amely beletartozik a nemzet egyetemébe"

238 Az iparügyi miniszter a szakszervezeti vezetők küldöttségének adott tájékoztatást a munkabérminimum megállapításának, a 8 órai munkaidő bevezetésének vontatottságáról. Néhány nappal később pedig már a kormány átfogó szociális munkaprogramját ismertette. Az ország javuló gazdasági helyzete - mondta - lehetőséget teremt a szociális feszültség enyhítésére. A kormány arra törekszik, nehogy a gazdasági ellentétek a politikai ellentétek alakját öltsék. Bejelentette, hogy rövid időn belül minden szakmában megállapítják a legkisebb munkabért és ezt érvényesíteni is fogják. Bevezetik a 48 órás munkahetet, kidolgozás alatt van a családi pótlék és