Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

ár i-ig a bányamunkások a november 26-i megállapodást minden tekintetben betartják, hajlandó megfontolás tárgyává tenni az ügyet.

208 Mintegy kétheti nyugalmi idő következett ezután, bár a rémhírek egymást kergették a bányatelepen. Január 21-én a szociáldemokraták a főispánnál megújították a munkások visszavételére vonatkozó kérésüket. Az ennek következtében lefolyt tárgyalások eredményeként a bányaigazgatóság január 28-án az aknákon kifüggesztette, hogy az elbocsátott munkásokat február i-vel visszafogadja, de azzal a feltétellel, hogy valamennyiüket egy bérkategóriával alacsonyabbra sorolja be, ez alatt az időszak alatt őket bizalmiaknak nem ismeri el, s ha nem tanúsítanak megfelelő magatartást, haladéktalanul véglegesen elbocsátják őket és lakásuk kiürítéséről is intézkednek. A csendőrség nyomozóosztályának véleménye szerint a munkásság már nem foglalt el egységes álláspontot a tekintetben, hogy az elbocsátott munkások visszavétele érdekében sztrájkba lépjen. Egy részük idegenkedik a sztrájktól, félti a kenyerét. Azért, hogy ezeket is megnyerjék a sztrájknak, ismét szóba hozták a munkásság öszszességét sokkal inkább érdeklő alapbér felemelésére irányuló követelést, s ezt kötik össze a munkásság visszavételével, hogy mindenkinek legyen oka az esetleg kitörő sztrájkhoz való csatlakozásra. Időközben Bertrandt Antal Mecsekszabolcson és Somogyon találkozott a bizalmi férfiakkal, s beszámolt a készülő tárgyalásokról, de felhívta a figyelmet arra is, hogy eredménytelenség esetén harcba kell bocsátkozni, mert ha nem ezt teszik, a vállalat újabb munkásokat fog elbocsátani. A szociáldemokraták azzal tudják megmutatni egységüket, hogy ha bárhol is történik elbocsátás, a szakszervezet azonnal egységesen fellép a munkások támogatására. A jelentések ismét arról számolnak be, hogy amennyiben sztrájkra kerül a sor, az túszszedéssel lesz egybekötve. Bertrandt sztrájk esetére a legnagyobb kitartásra hívta fel a munkásokat, biztosítva őket arról, hogy mind a szociáldemokrata vezetők, mind a magyarországi szervezett munkásság segítségére számíthatnak, mert Budapesten megszervezték már az egész ország szociáldemokratáinak szimpátia-harcát. Bertrandttal a bányavállalat nem volt hajlandó tárgyalni, ezért visszautazott Budapestre, hogy Michnay Árpád államtitkáron, illetve Dormándy Géza, a DGT igazgatóján keresztül eszközölje ki a tárgyalásokat. A csendőrségi jelentés idézi Trecskó János Vasason elhangzott megnyilatkozását, amely szerint az elbocsátott munkásokat csak abban az esetben veszi vissza a vállalat, ha hátat fordítanak a szociáldemokrata pártnak, ,,... a mi pártunkat nem lehet így szétzülleszteni, mert mi képesek vagyunk az elvünkért és a kenyerünkért harcolni, és ha kell, terrort és erőszakot is alkalmazni".

209 A bányaigazgatóság 27-én Budapesten a kereskedelemügyi minisztérium a pécsi főispán, a salgótarjáni és a dorogi bányák tanácsosainak közreműködésével, de a szociáldemokrata párt vezetőinek kizárásával értekezletet tartott, s ezen úgy döntöttek, hogy az elbocsátott 114 bányamunkást február elsején visszaveszik, a 28-án kifüggesztett hirdetményben közölt feltételek mellett. A hirdetményben közöltekre a mecsekszabolcsi és vasasi bányászok 1 órás figyelmeztető sztrájkkal válaszoltak, s küldötteket menesztettek a kerületi bányafőnökökhöz az elbocsátottak feltétel nélküli visszafogadása érdekében. Pécsbányatelcpen, ahol a munkaszüneti nap miatt csak kevés bányász tartózkodott az aknáknál, nem került sor tüntetésre, de kéttagú küldöttségük felkereste a bányagondnokságot, ahol azonban elutasító választ kaptak.

210 Ezért másnap, január 31-én mintegy 500 ember a föld alatt sztrájkba kez-