Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

Erre a szervezkedésre mért rendkívüli súlyos, megsemmisítő csapást a Haraszti-perrel a rendszer erőszakapparátusa. Ügynökeiken keresztül a mozgalom lényegében minden mozzanatáról jól tájékozottak voltak, s hogy szélesítsék a baloldalra mért csapás körét, maguk kezdeményezték újabb sejtek létrehozását, és ezáltal a felelősségre vonhatók számát viszonylag rövid idő alatt jelentősen növelték. Nyilvánvaló, hogy provokatív tevékenységük nem kisebbítheti azok megbecsülését és tiszteletét, akik belső meggyőződésből csatlakozták a mozgalomhoz, s estek áldozatául a rendőrspicliknek. Az is természetes, hogy a per során a védekezés egyik legeredményesebb útja az volt, hogy arra hivatkoztak a provokáció áldozatai, a mozgalom nem fejlődött volna odáig, ha Ditrich nem erőszakolja azt. Másrészt mindent megtettek annak érdekében, hogy a koronatanúvá előrelépő besúgó szavahihetőségét kétségbe vonhassák, s a bíróság a rajta keresztül tudomására jutott információkat rágalomnak, hazugságnak minősítse, így vált Ditrich személye a per egyik központi figurájává, s egyben a nagy érdeklődést mutató pécsi közvélemény által is elutasított, megvetett alakká. A vádhatóság képviselője ugyanakkor igyekezett Ditrich tevékenységét és személyét úgy beállítani, hogy az egy hazafiasán gondolkodó ember kötelcsségérzetből fakadó magatartása. Egy korábban eltévelyedett ember, aki jó útra tért, s az ebben az ügyben tanúsított magatartásával bebizonyította, hogy hasznos tagjává lett a társadalomnak. Természetcsen ez a megnyilatkozás lehetőséget teremtett a védelem számára, hogy megfogalmazza „Ez az ember ártatlan embereket ugratott be bűncselekményekbe. Nem kötelességből, nem hazafias érzésből, hanem foglalkozásszerűen, anyagi előnyökért. Ez a tevékenység nem volt tisztességes dolog, és ezzel a szerepével még nem követett el hazafias cselekedetet, és ezáltal tisztességes emberré sem vált."

137 Ugyanakkor a védelem bizonyítani kívánta azt is, hogy a nyomozás során civilruhás szombathelyi csendőrnyomozók tettleg bántalmazták a gyanúsítottakat, hogy előre megfogalmazott vallomások aláírására bírják őket. A három napig tartó perről a helyi sajtó rendszeresen és részletesen informálta olvasóit. Igyekeztek tudósításaikat tárgyilagosnak feltüntetni, ezért abban helyt kaptak a nyomozók brutalitását felfedő vallomások, vádló és védők érvelése, a per hangulatát jól kifejező szituációk. Az ítélet kihirdetésére 1933. október 13-án került sor. A törvényszék az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett miatt Haraszti István orvostanhallgatót, Horváth Mateovics József bányamunkást, Taksonyi József bányamunkást egy-egy évi börtönre ítélte. Taksonyi István bányamunkás 10 hónapi börtönbüntetést kapott. Benczúr Gyulát, Kristófik Andrást Till Józsefet, Ruppert Jánost, Losonczi Imrét, Schwarcz Lenkét, Prassnig Irént, Kovács Istvánt, ifj. Triebel Lajost, Bócz Jánost és Ugrovits Józsefet az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló vétségben találták bűnösnek. Ezért Ruppert János 6 hónapi börtönbüntetést, a többiek 4 hónaptól 14 napig terjedő büntetéseket kaptak, amelyeket egyeseknél próbaidőre felfüggesztettek. A törvényszék 27 vádlottat felmentett.

138 Az indoklás bevezetéseként a bíró megfogalmazta, hogy „A bíróság az engedékenység legvégső határig elment", abban a reményben, hogy az itt lévő vádlottak többé nem vesznek részt ilyen államellenes tevékenységben. A fellebbezések folytán a királyi tábla elé került az ügy, ahol Simon Rudolf tanácsa jelentősen szigorította az ítéleteket, Haraszti Istvánt két és fél évi fegyházra és ötévi hivatalvesztésre, politikai jogainak ugyanilyen időre történő felfüggesztésére ítélte. Horváth Mateovics József büntetését két év bárom hónapi fegyházra emelték, s ugyanennyi mellékbüntetéssel sújtották: Taksonyi József másfél év börtönt, Taksonyi István egy év és három hónap börtönt, Benczúr Gyula, Kristófik András, Till József, Schwarcz Lenke hat-hat hónapi börtönt és háromévi mellékbüntetést kapott, Losonczi Imre büntetését egyévi fegyházra, Ruppert Jánosét nyolc hónapra emelték. Ujabb fellebbezés alapján az ügy a Magyar Királyi Kúria elé került. 1934. szeptember 5-én került sor a tárgyalásra, ahol ismét megváltoztatták a büntetéseket. Haraszti két év, Horváth Mateovics egy év, hat hónap börtönbüntetést kapott. Mások büntetését is mérsékelték, a többség esetében azonban a Kúria a táblai ítéletet helyben hagyta.

139 A szervezkedéssel kapcsolatban álló egyetemi hallgatókra még a törvényszéki ítéletet megelőzően az egyetemi tanács is határozatot hozott: „Mivelhogy az egyetemi hatóságnak is kötelességszerűen és teljes szigorral kell fellépnie az egyetem azon megtévedt hallgatói ellen, akik önmagukról és a magyar nemzetnek tartozó köteles hűségükről megfeledkezve, a törvényes renddel szembeszállnak és az ezeréves tradícióban felépült magyar nemzeti állam ellenségeinek táborába szegődnek . . . nevezettektől az Erzsébet Tudományegyetemre való folytatólagosbeiratkozást, a távozási és végbizonyítványt, valamint a doktori oklevél kiadását megtagadja, a középiskolai tanári oklevélnek részükre való kiállítását pedig nem ajánlja, illetve alapvizsgára való bocsátásukat további intézkedésig felfüggeszti és tanulmányi idejük alatt esetleg élvezett vagy élvezhető összes kedvezményükhöz való jogosultságukat szünetelteti."

140