Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM
hogy hosszabb távon az eredménytelen fellépések során szerzett tapasztalatok hatáßa alatt sem változott a módszer. 1932. szeptemberében az ország súlyos gazdasági és politikai viszonyainak rendezésére terjesztenek be indítványt, azért, hogy a város törvényhatósága forduljon a kormányhoz és a felirathoz történő csatlakozásra szólítsa fel a társ törvényhatóságokat is. Az indítvány a kereskedelem és ipar súlyos helyzetét, a kisipar katasztrofális állapotát, az ipari és mezőgazdasági munkanélküliség kérdését, a munkanélküliek rendszeres segélyezését tárgyalja. A közgyűlés döntő többséggel elvetette a kezdeményezést azzal, hogy a kormánynak tudomása van a gazdasági bajokról, a követelések pedig az új kormányprogramban benne vannak. 1933 márciusában a munkanélküliek is az ínségakció ügyében nyújtanak be interpellációt, ami a polgármesternek ismét lehetőséget ad arra, hogy a megválaszolás során bizonyítsa, hogy a város vezetése, a városi társadalom áldozatkészsége milyen hatalmas munkát végzett az ínségesek támogatásában. A törvényhatósági bizottság pedig az adott választ nagy többséggel tudomásul vette 66 Az 1933 novemberében benyújott indítvány, amely a köztisztviselői nyugdíj törvényjavaslata ellen irányul, a kormányt kívánja felszólítani a javaslat visszavonására, szintén a parlamenti frakció támogatását kívánta szolgálni. A korábbi javaslatok sorsának megfelelően ugyancsak elakadt a közgyűlésen, amely tárgyalásra sem tartotta érdemesnek. A példák során végigtekintve megállapíthatjuk a frakció alapállásának meghatározó motívumát, miszerint a kialakult helyzetben a változtatást az uralkodó osztálytól várták. A központi kérdés a munkanélküliség megoldása, amit segíthet a demokratikus változás, amely csak az általános titkos választójogon keresztül érvényesülhet. A tömegeknek tehát a „megoldásokban" nincs közvetlen szerepük, tudniok kell, hogy a vezetők értük dolgoznak, ezért cselekedeteiket lehetőleg rendeljék alá a vezetők által kidolgozott taktikai lépéseknek. 1931 novemberében a Népszavában híradás jelent meg arról, hogy a Szakszervezeti Tanács és a szakszervezetek vezetői több alkalommal foglalkoztak a munkanélküliség súlyos problémáival, s ezeken a tanácskozásokon mindenütt az a felfogás jutott kifejezésre, hogy a természetben nyújtott segélyezés nem célravezető és a munkanélküliség folytán keletkezett nyomort egyedül készpénzbeni támogatással lehet enyhíteni. 67 A Szakszervezeti Tanács képviseletében Kertész Miklós, Peyer Károly és Rothenstein Mór tárgyalásokat folytattak a kormány tagjaival és ezeken sikerült meggyőzni őket arról, hogy a természetben adott segélyezés mellett főleg az ipari munkásság és alkalmazottak támogatására készpénzsegélyt adjanak. Ebbe a segélyezési akcióba bevonták a munkanélküliek rendszeres támogatásával foglalkozó egyesületeket, elsősorban a szakszervezeteket. A Szakszervezeti Tanács ezt a megoldást átmenetinek tekintette és változatlanul ragaszkodott a munkanélküliek segélyezésének törvénybeiktatásához. A hír bombaként robbant a polgári közvélemény körében, s országos tiltakozást váltott ki. Ezért a Népszava rendszeresen visszatért a kérdésre és pontosan igyekezett tájékoztatni saját olvasótáborát a valóságról. Ebből az derült ki, hogy a tárgyalások eredményeként a kormány hozzájárult, hogy a szakszervezetek útján nyújt pénzbeni segítséget. Az a százötvenezer pengő, amelyet erre a célra kiutalt, első részlete az akciónak. 68 i7Ç>
