Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MOZGALOM KEZDETEI 1867—1890

Minden különösebb elemzés nélkül lemérhető ezekből a határozatokból az egyleten belül dúló harc a polgári erők és a polgári irányítás, valamint az erősödő lassalleanus munkáscsoport között. Az Általános Munkás Egylet gyűlésével egyidőben tartotta a Pécsi Munkásképző Egylet is programadó gyűlését. Az MKE ezen gyűlését „Lassalle Ünnep" néven hirdette. Dietrich kiszorult az egyletből, hasonlóképpen Simonfay is. Az új elnök a Németországból bevándorolt lassalleanus Franz Hermann munkás lett. A gyűlés szónoka és a határozatok előterjesztője Andretzky János cipész munkás, aki Frankel Leó leghűségesebb pécsi híve és követője, majd az Általános Munkás Párt pécsi vezetője volt. Az új pécsi vezető kvalitásáról az ellenfél, a helyi kormánylap, a következő jellemzést adta a munkásgyűlésről készített beszámolójában: „ . . . Andretzky János . . . külseje után következtetve született agitátornak látszik, beszédét mélytüzű meggyőződéssel mondotta el szépen, németül úgy, ahogy csak a legméltóbb dolgokhoz illik . . programja utópisztikus, de logikája és finomsága kétségtelenül a munkásgyűlés fénypontja volt . . .". A gyűlés határozatát - érdemes összevetni az ÁME határozatával: I. Altalános adókötelezettség. II. A közvetett állami adók eltörlése. III. A termelés és az ipar általános támogatása, a kisipar megsegítése. IV. A közvetlen termelők állami támogatása. V. A szabad sajtó megvalósítása és a munkássajtó szabadsága. VI. A fennálló hadsereg megszüntetése és a népőrség felállítása. VII. A népoktatás megreformálása és a felnőtt képzés bevezetése. VIII. Általános, közvetlen titkos választás bevezetése. IX. A munkásság szervezkedésének szabadsága. X. A munkásság ne tartozzon semmilyen párthoz, ne támogassa a parlamentbe igyekvő polgárságot, amely csak kihasználja őket. XI. A munkásegylet a munkások és iparosok szervezete és azok jogaiért harcol. E program ha nem is teljes egészében, de döntő részében a polgári befolyástól való szabadulást tükrözi. A szervezet programja karakterisztikusan mutatja, hogy a munkásképző egylet valóban a pécsi munkásosztály és a kisiparosság szervezete volt.

38 Az egylet és a parlamenti burzsoá pártokhoz való viszony továbbra is egyik legélesebb vitát kiváltó kérdés volt. A pécsi munkásokat 1869-től sok szál kapcsolta Irányihoz. Közülük a legradikálisabbak is nagy szimpátiával viseltettek Irányi iránt, aki pécsi útjai alkalmával egyenesen a munkásképzőbe ment. A munkásokkal elbeszélgetett, elvitatkozott a politikai kérdésekről. Nagy megértést és őszinte együttérzést mutatott a munkások iránt. 1868-ban, még távollétében választották meg Pécs város országgyűlési képviselőjének. Hogy milyen nagy tisztelet és ragaszkodás övezte, arra nemcsak az volt példa, hogy hatalmas demonstrációkkal fogadták a munkások Pécsett, hanem az őt támogató nagyszámú kisiparos és a munkás tömeg fizikailag kiszorította ellenfeleit a választói gyűlésről, ahol a rendőrségnek és katonai karhatalomnak kellett közbeavatkozni 1869-ben.

39 Nem véletlen, hogy a pécsi egyleti vezetés Andretzky fellépéséig, aki szintén szimpatizált vele, de az egyletben „elvi politikát" vezetett be, Irányit a munkásság képviselőjének tekintették, és a 48-as párt így a munkásság szemében annyira felértékelődött, hogy burzsoá jellege szinte elenyészett. 1875. augusztus 29-én tartott munkásgyűlésen az egylet 300 tagja jelent meg. A rendezvény szónoka a Budapestről delegált Fernkorn (?) volt. „ . . . Itteni fájó viszonyainkra olyan találó jellemzést adott, hogy az ellene fellépő ellenzék hamarosan hallgatásra kényszerült," - írta az Arbeiter-Wochen-Chronik - gyűlési tudósítója. A gyűlésen a vita a polgári pártok támogatásának a kérdése körül éleződött 6í