Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM AZ ANTANT—SZERB MEGSZÁLLÁS ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN

Szerb esendőtök a sztrájkolok között a Széchenyi téren (1919. febr. 25.) Pécs város Polgárai! Az én egész eddigi tevékenységem arra irányult, hogy Nektek a békességet, rendet és jólétet hiztositsam. Eddig tudatában voltatok saját kötelességeiteknek, s igy sikerült együttesen biztosítani a rendet, békességet és jólétet. Megtudtam azt. hogy bizonyos emberek, akiknek egyéni hasznát a Ti érdeketek és a közérdek keresztezi, s akik feltolták magukat vezéreiteknek, megkísérelték, hogy benneteket olyan elhatározásra bírjanak, a mely Nektek csak szerencsétlenségei és borzalmat oko/liat. Felszólítlak Benneteket Polgárok, hogy ne hallgassátok ..kct, lia magatoknak jót akartok. Mindenki végezze kötelességét mint eddig és en biztosítlak benneteket mindama jóról, amelyet eddig is élveztetek. Mindenkinek tudomására hozom, hogy mindazokkal szemben, kik a rend, 3 békesség és a jólét ellen törnek, .1 Icg­irgalmatlanabbul íogok eljárni. A szerb hadsereg megmutatta azt. hogy tudatában van kötelességének, s ezért, ha csak egyetlen egy katonám hajaszála meggörbuluc. kérlelhetetlenül fogok fellépni, senkinek az. életét nem lógom megkímélni, s .1 várost elpusztítom a földszínéről. Minden Tőletek függ l'ccs város Polgárai. Válasszatok A rend. a béke es .> jólét vagy a megsemisülés kózütt Minden attól függ. hogy .1 verr> hadsereggel szemben hogy viselkedtek. Tartózkodtatok a rendettenkeüéstöl, demonstrációtól és kihívástól, mindezeket saját egyéni érdeketekből mondom. Ne hallgassatok azokat, akik Benneteket ilyesmire rábe­szélnek e= tekintselek őket a Ti megromóiloknak és olyanok­nak, akik Benneteket a megsemmisülésbe juttatnak. Pécs, i'Jiy. január ho 25. Radovánovic Stevo alezredes, városparancsnok. Pécs lakosai! A munkások képviselői a tisstviselokkcl egyet­értve Hss alulírottnak oly pdltlkaí feltété leket Állítottak lel, melyeket el nem fogadok es el nem fogadhatok. Ók munkájukkal, burzsoáziával (tisztvise­lőkkel) egyntt közreműködtek abban, hogy munkas­sztrajk keletkezett. Ilyen működés és a sztrájk, mely­nek nines semmiféle összeköttetése ;i gazdasági ker­tlesekkel, melyeket mindig támogattam, csak véron­tásra es megsemmisülésre vezet, anélkül, hogy valami elérhető volna. Felhívom az összes öntudatos polgáro­kat, hogy minden tüntetéstől és íuanilesztaeiötol tar­tózkodjanak, mert ezt fegyveres erővel lognni meg­akadályozni. Az összes banya-, villanyközponti-, vu­vezeték-, vasúti és postanumfcnsokat felhívom, hegy -18 órán belül kezdjek meg a munkájukat, ellen­kező esetben azt uki ezt nem teszi meg, renitens ka­tonának fogom tekinteni, aki balalbnntetéttseJ IM/Í «n ft va. Az összes fenti fl zeniek katonai pa~ rnneHnoksaR ala helyeztetnek. Wo latosai' IIa jói akarnak májuknak, ne M>v«sík a bt>|lo(r*ókat. alak duk rotorra tokjai' iir^ul-at vczcliii. A/alul, akik engedenensëcn* és a n-nl Mt^rpalisara bu|*o­Kalnának, tekintsék ellcdiegeifcnelc és gyilkosuknak tin iiegisrflrm Önöknek, lwfv comioskodm (ojtok a javukról, a hékckortrreiKl.i .inntestig. * M» « im-gmoialtam. Iwty kMefhcieil«riit.li>gn> rVusm •nmdmkivr! mn+n la bármilyen ccnűhoiltis Luléwiek. Is.rkt/rccif I una. hum a/ th* iiréirl-mrt »KKMwn r I a másodikat. Mrnrt ónmafitiWÓI liigrR Minden »yulekezaat megtilt o k ; nimrs sei iat>tt «yven nem yyUKwi qaatttjaav h«ly«n. A kijelölt lutzok «letOkkel fele l nek, ha rendbontás tttrtjnn«. Cale 7 órakor taréra minde n helyiségre vonatkozólag reggel fi orátg. Eaen Idő atari ai ulcon ét tereken senki nom tartàzkodhatik. Piti, BM ttomat bó M-en Stevo Radovanovlcs s. > — rS att7.reoV.v.,irosoarajKsnrV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom