Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM AZ I. VILÁGHÁBORÚ ALATT

tek részéről kettő fő, a tőkések szervezetei részéről kettő fő, továbbá a kereskedelemügyi minisztérium és a katonai parancsnokság egy-egy küldötte. A bizottságnak nincs döntési joga. Ha a békés megegyezés nem sikerül, akkor csupán felterjesztést tehet az illetékes minisztériumhoz. 1916. július 19-én újabb rendelet jelent meg, amely döntési joggal ruházta fel a bizottságot, de egyben átalakította összetételét: továbbra is a honvédelmi miniszter képviselője az elnök, a négy tag pedig a szakszervezet, a tőkések szervezete, a kereskedelemügyi miniszter és a pénzügyminiszter egy-egy kiküldötte. A panaszok bizonyos fokú orvoslása leszerelte a munkásság növekvő gazdasági harcait, és növelte a szakszervezetek szerepét. 1917-ben azonban már nem tudta fékezni a munkásság fellendülő sztrájkharcát. A háború, a vele jelentkező egyre súlyosabb gazdasági helyzet, és az a körülmény, hogy a Pécs vidéki bányákban termelt szénre a háborús szállítások lebonyolításához feltétlenül szükség volt, arra kényszeríti a kormányt, hogy fokozott figyelmet fordítson a bányamunkásság helyzetére. Pénzügyminiszteri leirat elemzi a munkások helyzetét és felhívja az elsőfokú bányahatóságot a szükséges intézkedések megtételére. Jól látják, hogy a bányamunkásság körében jelentkező elégületlenség oka, az élelmiszerárak aránytalan növekedése. Ugyancsak elégedetlenséget kelt, hogy egy és ugyanazon bányavidéken is egyes szomszédos bányaüzemeknél is - így Komlón és a pécsi bányáknál - igen eltérő munkabérek és keresetek vannak. A leirat megállapítja, hogy „a beérkezett jelentésekből azt is látni, hogy igen tekintélyes az olyan munkások száma, akiknek a napi keresete három Koronánál kisebb. Miután pedig a mai nehéz viszonyok között ilyen keresetből egyéb segítség hijján családos embernek megélni nem lehet, a bányahatóságnak oda kell hatni, hogy a vállalatok az ilyen munkások helyzetének méltányos javítására . . . kellő gondot fordítsanak."

37 Ugyancsak itt hívják fel a figyelmet a munkásokkal való bánásmódra és „az e téren netán észlelt visszaélések megszüntetésére" is. Az 1916. augusztus 17-én kelt leiratnak úgy látszik nem sok foganatja volt. A bányaigazgatóság október 20-án a nem mulasztó munkások részére a munkabérek 20%-ának megfelelő pótlékot engedélyezett ugyan hadisegély alakjában, azoknál azonban, akik valamelyik hónapban akár egy műszakot mulasztanak a szorgalmi pótlékok havi összegének felét, azoknál, akik kettő műszakot mulasztanak az egész pótlékot elvonják. Meg kell jegyeznünk, hogy az alapvető élelmiszerek árai ebben az időben már az 1914-es áraknak több mint duplájára emelkedtek. Megrendítő olvasni a szászvári bányászoknak a bányafelügyelőhöz intézett kérelmét. „Vártuk a jövőt, hogy egyszer majd vége lesz ezen nagy drágaságnak. De a sors úgy hozta, hogy még most sem lesz vége .. . Mert csekély keresetünk még élelemre is éppen csak elég, de ha jólvesszük hát még arra is kevés."

38 A bányafelügyelő is kénytelen a bányászok igazát elismerni. „A kérvény modora és hangja igen tisztességes és a felpanaszlás való . . . ök nem kérnék százalékos béremelést, hanem a megélhetésük lehetővé tételét kérelmezik ... A szászvári munkások, különösen a családosok, mai béreik mellett... a maguk és családtagjaik ruházatát beszerezni képtelenek."

39