Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914
hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a törvényhatósági bizottságban a szociáldemokrata frakció tevékenysége a vezetők gondolkodására mérséklőén hatott. Több forrásból látható, hogy egy átmeneti időszak volt 1906-1914. Lecserélődött egy nagy garnitúra. 1905. évi sztrájk után több száz munkás kényszerült kivándorlásra. Azt követően, a Pécs környéki bányák mintegy 3500-3800 főt kitevő munkássága a környező falvak parasztlakosságával töltődött föl. Ezek politikailag képzettségben messze elmaradtak az előző generációtól. Műveltségben pedig össze sem hasonlíthatók a mozgalom legkülönbözőbb iskoláit kijárt elődeikkel. Viszont falusi kapcsolataik lehetővé tették a hosszú munkaszünetelést is. Legtöbbjük falun lakott, és úgy járt be a telepekre dolgozni. Azonban azt is meg kell állapítani, hogy akik majd visszatérnek a háború viharából, azok lesznek a következő korszak bányászmozgalmainak a résztvevői. A háború előtti évek szakszervezeti mozgalmában jelentős szerepet játszanak az építőipari munkások. Szervezettségük továbbra is kiemelkedő valamennyi más szakmával összehasonlítva. 1907-19u közötti időszaknak új vonásai voltak. Ezek közül a legjelentősebbet emeljük ki mozgalmuk összefoglalásaképpen. A pécsi szakszervezetek törekvéseit vizsgálva, már korábban is megfigyelhető volt, hogy az országos szövetségek javaslatai alapján, vagy kifejezetten a párt-, illetve szakkongresszusok döntései nyomán, regionális szervezkedést, és az ún. kerületi szervezeti irányítási formát kezdték ki építeni. Már az 1906 végén tartott építőmunkás szakértekezleten Garbai Sándor konkréten felvetette a regionális méretű szervezkedés politikai jelentőségét. Garbai a kiutat is bizonyítva, többek között a következőket mondta: a pécsi vezetőség az elmúlt években nagyon nagy dolgokat vitt véghez, a kőművesekből harcos szakegyletet szervezett. Már az országos pártvezetőség javasolta a kerületi szociáldemokrata szervezet kialakítását. Ugyanezen az alapon kell az építő munkásságnak is haladni. Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Tolna építőipari munkásainak közös összefogást kell mutatni. Nem fordulhat elő, hogy a sztrájkoló építőmunkásságot saját testvérei verik le, mint ez megtörtént itt is számtalan esetben. Pécs a központi szervezést vállalja és ki kell építeni a rendszeres tájékoztatást, kapcsolatot, .... ismertetni kell a bérhelyzetet, a munkarendeket összvizsgálat alá kell venni, a sztrájkokról azonnal kell egymást értesíteni, és meg kell szervezni, hogy Pécsről follyon be az adó és az agitációs hozzájárulás is. . , 31 ' Garbai javaslata rendkívül átgondolt és nem nélkülözte a régió ismeretét sem. A MÉMOSZ-nak rendkívül sok apró, helyi fiókja volt Tolna, Somogy, Baranyában. Ezek összefogása valóban eredménnyel kecsegtetett; A III. országos építőipari küldöttgyűlésen Végh József felszólalt és Garbai gondolatait fejtette ki, bírálva a vezetőséget, hogy kevés gondot fordított a vidéki szervezkedés megerősítésére. 318 1906 vége és 1907 már a regionális szervezkedés jegyében folyt, amelynek lelke Végh József párttitkár, aki ekkor lemondva funkciójáról, teljes energiáját a kerületi építőipari mozgalom megszervezésére áldozta. 1907. januári jelentésében már tájékoztatta az országos vezetőséget, hogy egy kerületi építőiparimunkás-titkárság a következő szervezeteket tudja irányítani: Bonyhád, Csurgó, Dunaföldvár, Dunakömlőd, Hőgyész, Kaposvár, Mohács, Paks, Pécs, Siklós, Simontornya, Szekszárd, Szigetvár, Tevel, Tolna. Ezek számára az „Építőmunkás"-t, illetve a tolnaiaknak
